Természet

2022.05.25. 19:55

Egyre kevesebb a béka, ennek komoly következményei is lehetnek!

A békáktól sok ember undorodik és retteg, pedig ezek a lények teljesen ártalmatlanok, annál nagyobb veszélyt jelentenek viszont a vízi gerinctelen élőlényre, legyekre és más rovarokra. Manapság viszont már egyre kevesebb példányt láthatunk a kis kuruttyolókból, ennek okairól és hatásairól kérdeztük Somogyi Júliát, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi referensét.

Várkonyi Rozália

Zöld varangy. Fotó: Fotó: pixabay/illusztráció

A békák nagyon fontos részesei a vízi ökoszisztémáknak. Ragadozó életmódjukból adódóan nagyon sok vízi gerinctelen élőlényt és szárazföldi rovart zsákmányolnak, ezzel ráadásul csökkentik az emberek számára kellemetlen, és akár betegségeket hordozó csípőszúnyogok számát is. Ők maguk pedig táplálékul szolgálnak sok hal-, madár- és emlősfajnak.

Komoly okai vannak annak, hogy megfogyatkoztak a békák

– A békák és egyéb kétéltűek fogyatkozásának okát elsősorban az élőhelyük eltűnésében és megváltozásában kell keresni, hiszen szaporodásuk vizes élőhelyekhez – tavakhoz, mocsarakhoz, kisebb állóvizekhez és lassú vízfolyásokhoz – kötődik – mondta el Somogyi Júlia, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi referense. A 19-20. században országszerte nagy területeken alakítottak ki csatornahálózatot, mely a mocsaras, belvizes területekről vezette el a vizeket. E lecsapolások és a tájhasználati változások miatt sok vizes élőhely eltűnt, helyükön ma szántóföldeket, erdőket, száraz gyepeket találunk.

Mint megtudtuk, Bács-Kiskun megyében a talajvízszint-csökkenés és csapadékhiány hatására a megmaradt vizes élőhelyek közül is sok kiszáradt, ezzel együtt pedig eltűntek az ott élő kétéltűek is. Korábban gyakorinak számított például a dunai tarajosgőte és a vöröshasú unka is, ám az egyedszámuk drasztikusan lecsökkent, ez pedig a rájuk vadászó ragadozók számára is komoly problémát jelent. 

A tavak és a folyók szennyezése, a vizekbe szivárgó mezőgazdaságban használt vegyszerek is bizonyítottan károsak rájuk nézve.

– Az egész országra jellemző szárazodásnak a csapadékhiány az egyik – de nem az egyetlen – kiváltó oka. Hatásait hosszasan lehetne sorolni a tavak és csatornák kiszáradásától a gyepes élőhelyek átalakulásáig, de a növénytermesztésben, állattenyésztésben okozott nehézségekről is beszélhetnénk. Ezek mind-mind különböző állatcsoportokra is hatással vannak. A szikes tavakon költő partimadarak, a sekély vizű tavakban és csatornákban élő halak, vagy a lápréteken élő lepkék élőhelyei egyre fogyatkoznak, és sok fajuk vált így veszélyeztetetté – mondta el a szomorú igazságot a szakember.

Veszélyes aszfalt

A tavasz beköszöntével, márciusban az idő is kezd már melegedni, ezért a kétéltűek megkezdik a vonulásukat a telelőhelyükről a szaporodóhelyük felé. Sajnos nagy veszélynek vannak kitéve a vándorlás során is, hiszen lehet, hogy a vonulásuk éppen egy forgalmas útszakaszon át vezet, emiatt egy-egy autó kereke alá is kerülhetnek.

– Az elgázolt példányok tömege komoly veszteséget jelenthet egy térség kétéltű-populációjában, ráadásul a sok állattetem csúszásveszélyes is az autósok számára – állítja a szakember, aki elmondta, hogyan lehet az elpusztult békák számát csökkenteni.

– Békaterelőkkel és alagutakkal jelentősen csökkenteni lehet a békák elpusztulásának esélyeit.

 A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság működési területén több helyen is békaterelők vannak az utak mentén, amelyek megakadályozzák, hogy a kétéltűek feljussanak az útra. A biztonságos átkelésüket pedig az aszfaltba épített átjárók, alagutak segítik. Ezek az elemek az év során eltömődhetnek talajjal, ezért ki kell őket takarítani, hogy feladatukat elláthassák. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai Baks-Ópusztaszer, Balástya-Kistelek és Mórahalom-Röszke között minden évben elvégzik a szokásos évi tisztítást és karbantartást március elején.

A Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai tisztítják a békaterelőket és alagutakat. Fotó: knp.hu

Somogyi Júlia elmondta még, hogy ezeket a békaátjárókat más állatok is használják, mint például a pettyes és a dunai gőték, a vöröshasú unkák, a barna ásóbékák, a barna és a zöld varangyok, illetve a zöld levelibékák is.

Így óvjuk a békákat!

Somogyi Júliától kaptunk néhány tippet, hogyan tudjuk mi magunk is óvni a kétéltűeket.

– A békák védelmében kulcsfontosságú a vizes élőhelyek védelme. Kerülni kell a belvizes szántók és gyepek lecsapolását, törekedni kell a vizek megtartására, meg kell akadályozni a szennyező anyagok kijutását a természetes vizekbe! A gázolások megelőzését speciális békaterelők és kétéltű-átjárók létesítésével lehet elősegíteni. Ha saját kerti tavunk van, ott is segíthetjük a békákat megfelelő vízi növényzet és napozóhelyek kialakításával – tanácsolja a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában