Sok külterületen élő rászorulóra csak a Kecskeméti Városrendészek nyitják rá az ajtót

Már 2017 óta működik a városrendészet külterületi szolgálata Kecskeméten. Egészen tavaly decemberig Szabó Csaba és Kiss József járta a kiterjedt tanyavilágot, akkor Kiss József technikusi munkakörben folytatta munkáját, a helyét Suba Ágnes vette át. A szolgálat feladata, hogy a szociálisan rászoruló és a segítséget elfogadó lakókkal felvegyék és tartsák a kapcsolatot. 
 

Bátran fordulhatnak segítségért a városrendészethez

Mint dr. Német Zsolt, a Kecskeméti Városrendészet vezetője elmondta, ennek egyrészt közbiztonsági célja van: 

szeretnék, ha a várostól távolabb élők is tudnák, hogyha problémás vagy esetleg veszélyes szituációt tapasztalnak, akkor bátran fordulhatnak hozzájuk. 

Ezenkívül a járőrözés során fel tudják mérni, ki szorul valamilyen formában támogatásra – élelmiszerre, tűzifára, bevásárlásra –, ezeket az információkat aztán eljuttatják a segítő szervezeteknek, a Városi Szociális Közalapítványnak, a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatának és a Keresztény Nagy-Családos Egyesületnek, valamint a városrészben működő polgárőr-egyesületeknek. 
 

Gyakran pedig maguk a városrendészek nyújtanak segítséget. Elérhetőségeik, szórólapjaik már sok háztartásban szem előtt vannak, a városrendészet vezetője szerint igen jó kapcsolati hálójuk alakult ki. – A városvezetést dicséri, hogy időben felismerték: a rendőrség nem tud minden, a közbiztonsággal kapcsolatos helyi igényt kielégíteni. Ez nemcsak helyben van így, országos tendencia. Ezért született az a döntés, hogy az önkormányzati rendészeti szerv, a városrendészet a civil szervezetekkel, a polgárőr-egyesületekkel közösen biztosítson nagyobb jelenlétet a külterületeken – folytatta Német Zsolt, hangsúlyozva a nagy helyismerettel rendelkező polgárőrökkel való szoros együttműködést. Kérdésünkre elmondta: sok jelzést kapnak a lakosságtól, napi szinten van szükség intézkedésre. 
 

Legtöbbször illegális hulladéklerakásról tesznek bejelentést a külterületen élők, máskor lopás miatt, de szoktak szólni akkor is, ha gyanús, ismeretlen gépkocsit látnak feltűnni a környéken. 

Szemetelőket sikerült is tetten érniük, és a rendőrök kiérkezéséig jogszerűen visszatartották őket. 

A felvetésre, hogy nem kevés-­e az egy járőrpáros, a városrendészet vezetője úgy válaszolt: ha szükség van a külterületi szolgálat megerősítésére egy adott helyzet miatt, akkor átcsoportosítással ezt gyorsan meg tudják oldani, az utóbbi években végbement létszámbővülésük erre lehetőséget ad. 
 

– Nem gyakran, de adódnak veszélyesebb szituációk, amikor a kollégákat megfenyegetik, atrocitás éri őket. Fokozottan odafigyelünk, hogy a megfelelő büntetőjogi védelmet is élvezzék, és minden esetben eljárást indítunk a jogsértő magatartást tanúsítókkal szemben – jelentette ki Német Zsolt. 
 

Sok mindenben kérik a városrendészek segítségét

Kecskeméten a polgárőr-egyesületek tevékenységét Sipos László közbiztonságért felelős tanácsnok, önkormányzati képviselő hangolja össze, aki húsz éve maga is polgárőr a Szeleifaluban. Mint hangsúlyozta, évek óta arra törekednek, hogy az egyesületek szorosabb kapcsolatban legyenek a működési területükön élő lakossággal, és az egyesületek vezetői ebben teljes mértékben partnerek. Sok olyan dolog van, amiben a polgárőrök tudnak konkrét segítséget nyújtani, például egy bevásárlásban, gyógyszerkiváltásban. Máskor pedig közvetíthetik a panaszt a megfelelő hatóságok, szolgáltatók felé. Az illegális hulladék pedig az a terület, amelynél soha nem lehet hátradőlni, valahol mindig feltűnik egy-egy szemétkupac. Nyolc-tíz évvel ezelőtt a városrendészek elkezdték feltérképezni, felrajzolni és fényképekkel dokumentálni a külterületek útjait, valamint azt is felmérték, mely házakban laknak idős, segítségre szoruló emberek. 
 

Tavaly elkezdték ezt a térképet frissíteni a polgárőrökkel közösen, ami azért is jó, mert majd akár a mentők, a tűzoltók és a rendőrök is igénybe tudják venni, hiszen a külterületi földutakon gyakran nem könnyű eligazodni és házszám alapján megtalálni egy tanyát. 

Ismerik a külterületet, mint a tenyerüket. Ha valakire ráillik ez a frázis, akkor az Suba Ágnes és Szabó Csaba, akik napi nyolc órában tartózkodnak Kecskemét külső városrészei­ben. Velük látogattam el egy borbási, egy kiskertvárosi és egy alsószéktói rászorulóhoz. 
 

– Körülbelül 50–80 kilométert szoktunk autózni naponta, csak itt, a városban, de volt már 130 kilométer is. 

Hiába, nagyon nagy ez a terület – mondta Csaba. Ő végzi régebb óta ezt a munkát, szereti járni a tanyákat. Tapasztalata szerint a Kiskőrösi út környéke a legproblémásabb Kecskeméten, főleg az illegális szemét okán. Máshol a vendégmunkások miatt kell figyelni. Ágnes szociálisan érzékeny, abban leli örömét, hogy másokon segíthet, nyilván nem véletlenül találta meg a külterületi szolgálat feladata. A két városrendész rendszeresen felméri, mely portákon mire lenne szükség, és ha kell, élelmiszer-adományt visznek ki, vagy akár segítenek kitölteni a tűzifaigénylő lapot. 

Borbás Kecskemét központjától is 11 kilométerre van, de miután elhagyjuk a kicsiny városrészt, még jó pár kilométert kell megtennünk a dűlőutakon, mire odaérünk Ildikóhoz. A mozgáskorlátozott asszony nehezen jár, ennek ellenére udvarát tökéletes rendben tartja. Ildikóra is a külterület feltérképezésekor bukkantak rá a városrendészek, és látták, hogy a mindentől távol lakó asszonynak elkél a támogatás.  

Sok embert csak a városrendészek látogatják

– Nagyon rendesek, szólni sem kell nekik, gyakran kijönnek és megkérdezik, mit hozzanak. Általában alapélelmiszereket, lisztet, cukrot, konzerveket szoktam kérni – mondja Ildikó. Mint elárulta, nemigen mozdul ki otthonról, csak ha ügyet kell intéznie vagy orvoshoz megy. A közbiztonságot alapvetően nem tartja rossznak, de örül, hogy a városrendészek időnként feltűnnek a környéken. 

Körülbelül nyolc négyzetméteres fém­bódéban él évek óta a Kiskertvárosban – régi, ismertebb nevén a Halasi úti hobbisoron – a rokkantnyugdíjas István. Megengedi, hogy fényképet készítsünk hajlékáról. Szívszorító látvány. „Nem az én szégyenem” – jegyzi meg rezignáltan. Mint mondja, lánya miatt jutott ilyen helyzetbe, aki megígérte, hogy épít ide neki egy kis házat, csak vegyen fel hitelt a régi házára. István így is tett, lánya aztán eltűnt a pénzzel, István öt éve nem látta, csak annyit tud, hogy talán Németországban lakik. A hitelt nem törlesztette, így apja otthonát elárverezték. Az idős férfi most szívességből lakhat a beépítetlen telken a kis bódéban. 
 

– Én itt csak megtűrt személy vagyok, de hát nekem így is jó, nem vagyok olyan nagyravágyó… nem akarok én többet. Mondjuk, ha a nyugdíj annyi volna, mint februárban volt, akkor meg volnék vele elégedve 

– mondja keserű mosollyal. 
 

Istvánnak például tűzifa beszerzésében segítettek a városrendészek. Nagyon jól jött neki, mert bizony a kis kunyhóból gyorsan elillan a meleg, úgyhogy ő örült az enyhe télnek. Igaz, ezt a nehézséget is elintézi annyival: be kell jól takarózni, ennyi az egész. Egészségi állapotát illetően azt mondja, különösebb panasza nincs, noha krónikus beteg, tüdeje miatt kétszer volt már kórházban, és minden évben megy felülvizsgálatra. 

Végül Alsószéktón egy nyugdíjas asszonyt látogatunk meg, aki bizonytalan körülmények között és állandó félelemben él. 

A környékén gyakran járnak tolvajok, az asszony gyanakszik is egy-két közelben lakó családra, de nem mer beszélni, mert mint elmesélte, múltkor szólt egy rendőrjárőrnek, utána pedig „nekik állt fentebb, hogy spicli vagyok”. 
 

– Azt a kamrát feltörték ötször. Valamelyik nap pedig éjszaka bejöttek, épp láttam, ahogy elmentek az ablak alatt. Mondom magamban, ha berúgják az ajtót, még csak rendőrt sem tudok hívni hirtelen. Nyolc tyúkomat is elvitték, ez nagyon megviselt lelkileg – idézi fel a hölgy. A szívével bajok vannak, és fulladni is szokott, ezért sokat nem tud dolgozni. Családjára pedig sajnos nem számíthat, úgyhogy neki is támaszt jelentenek a városrendészek, akik bevásárlásban segítenek, és tűzifát is intéztek számára. A városrendészet abban is aktívan közreműködött, hogy a közelből elszállítsanak egy közel ötszáz köbméteres óriási illegálishulladék-lerakatot, és szerencsére a szeméttel együtt eltűnt a környéken szaladgáló sok patkány is.