Galériával/Videóval

2022.04.12. 06:50

Pilinszky kortárs művészetre gyakorolt hatásáról szól a kecskeméti kiállítás

Infinitívusz címmel nyílt tárlat hétfőn, a költészet napján a Hírös Agórában. A tárlaton kortárs képzőművészek olyan művei láthatók, melyek Pilinszky egy versére, sorára reflektálnak. A tárlat egyben a kiállítás anyagából azonos címmel született könyv bemutatója is volt.

Horváth Péter

Az Infinitívusz című tárlat Dóczy Péter színművész előadásával nyílt meg. Fotó: Bús Csaba

A kiállítást és a kötetet Dóczy Péter színművész és Verebes György Munkácsy-díjas festőművész hívta életre. A tárlat első helyszíne tavaly Budapest volt, Pilinszky születésnapján, november 27-én.
 

Verebes György elmondta, hogy mivel Pilinszky az irodalom mellett rendkívül erősen vonzódott a képzőművészethez és a zenéhez, céljuk egy összművészeti projekt volt, mely láttatja azt, miként tükröződik ma Pilinszky a kortárs alkotók munkáiban. 

 

Ezért a kiállításra olyan művészeket hívtak meg, akiket megérintett Pilinszky életműve. A művészek egy idézetet választottak, amire művükkel reflektáltak. A tárlat szövetében vannak korábbi munkák, és olyanok is, melyek a kiállításra készültek. Kurátorai Verebes György és Lévay Jenő grafikusművész voltak. A tárlatot Budapest mellett Szolnokon is bemutatták és Kecskemét után további településekre is elviszik a szervezők. 

 

 

A megnyitó Dóczy Péter és Verebes György előadásával kezdődött, majd Pilinszky és József Attila verseinek kapcsolatáról, valamint a kötetről és a tárlat anyagáról beszélt dr. Füzi László irodalomtörténész. Az irodalmár hangsúlyozta, hogy Pilinszky költői képei kifejezik azt, amiről Jelenits István teológus így fogalmazott: A mindnyájunkra rázúduló összetöretésnek olyan megtapasztalása, átélése olvasható nála, amihez fogható más költőnél nincsen.
 

Az irodalomtörténész kiemelte, hogy a kiállítás azért jó, mert a kiállított képek visszaadják Pilinszky látásmódját, ezzel együtt nem illusztrációk, még akkor sem, ha kötődnek egy-egy vershez, vagy akár verssorhoz. Az itt kiállító alkotók a Pilinszkyvel rokonnak érzett vonásaikat, mély tapasztalataikat aktivizálták, így hoztak létre fontos alkotásokat. Ítélete szerint a képek között remekművek is találhatók. A vállalkozást a Pilinszky-évforduló egyik legérdekesebb történésének tartja. A tárlat május 6-ig 10 és 18 óra között látogatható a Hírös Agóra emeletén. 

 

 

A cikkben szereplő videó megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában