Galériával

2022.04.11. 11:25

Megújult a majsai könyvtár épülete

Jelentős önkormányzati hozzájárulással és pályázati pénzek felhasználásával átalakították a városi könyvtár épületét Kiskunmajsán. A munkálatokra több mint 20 millió forintot költöttek, melynek köszönhetően tágasabb terek várnak a téka látogatóira.

Tapodi Kálmán

A szalagátvágók balról-jobbra: Ramháb Mária, Patkós Zsolt, Bujdosóné dr. Dani Erzsébet, Vadkerti Rita. Fotó: Tapodi Kálmán

 – Az elmúlt évek nem feltétlenül kedveztek a könyvtár fejlesztésének, ezért igencsak meglepődtem, amikor a város új polgármestere a megválasztása utáni harmadik napon fölhívott telefonon, hogy segítenem kell, mert itt a könyvtár ebben az állapotban nem maradhat – idézte a három évvel ezelőtti történéseket Ramháb Mária, a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár akkori igazgatója. Az Informatikai és Könyvtári Szövetség jelenlegi elnöke és Patkós Zsolt polgármester szakmai kapcsolata még a szanki könyvtár felújításának idejére datálódik, így természetes volt, hogy megpróbálják felkutatni a lehetőségeket, amelyek révén elkezdődhet a remélt fejlesztés. 

– Kiskunmajsán nagyon sok könyvet és könyvtárat szerető ember van, ezért vállalta az önkormányzat, hogy mind a külső, mind a belső megújulásban forrásokat biztosít. Mostantól ez a megújult közösségi tér szolgálja a város valamennyi polgárát, hogy a könyvet szeressék, értékként kezeljék a digitális világban – fogalmazott a többi között Patkós Zsolt, a város polgármestere, aki előtte tizenhárom évig Szank vezetője volt. 

A belső terek átalakítása volt az egyik komoly szakmai kihívás a munkálatok során, hiszen például a korábbi bővítések idején a mosdó a helyén maradt, és idővel az épület széléről, a közepére került. – Sok akadálya volt annak, hogy ez a hely egy igazán áttekinthető, befogadó könyvtárrá váljon – mondta el Ramháb Mária, aki hozzátette, hogy a városi könyvtárak fejlesztésére kevés a pályázati lehetőség. Köszöntőjében hangsúlyozta: köszönet jár a majsai önkormányzatnak, hogy jelentős mértékben támogatták a terveket. 

– Hogy kellenek-e ma könyvtárak? Úgy gondolom, ezt mindenhol a helyben élők fogják eldönteni. Nagy öröm számunkra, hogy a megújított könyvtárainkban az emberek találtak egy olyan helyet, amire ma óriási szükség van. Kellenek azok a csendes, élettel teli helyek, ahol megszűnnek a különbözőségek, ahol nem tolakszik előre az a fajta szembenállás, amivel nagyon sokszor kell naponta megbirkózni. Teli vagyunk egy sor feszültséggel, amelyek feloldására a könyvtárak kiválóan alkalmasak – vélekedett Ramháb Mária, aki immár a megye 106. könyvtárának megújulásában vállalt szerepet. 

Bujdosóné dr. Dani Erzsébet, a megyei könyvtár igazgatója beszédében kiemelte: azt a fajta következetességet, amit a majsai könyvtárnál is megtapasztalt, tovább kell vinni, „mert amilyen a jelen könyvtára, olyan lesz majd a jövőben a könyvtári ügy is.”

 – Kollégáimmal együtt úgy gondoljuk, kötelességünk a jövő nemzedékének utat mutatni a múlt tiszteletéről, a magyar kultúra iránti szeretetről, a művelődés fontosságáról. A mai napon olyan majsai tehetségeket kértünk fel közreműködőnek, akik aktív tagjai a könyvtárunk életének – mondta el Vadkerti Rita, a Konecsni György Művelődési Központ, Tájház és Városi Könyvtár vezetője. 

 

Az átadóünnepséget a járási prózamondó verseny győztese, Borcsa-Bodolay Anna, Sáfrán Ferenc mesemondó és Szekeres Kamilla Apollónia népdalénekes előadása színesítette. Az átadót követően Juhász Anna irodalmár és Nyáry Krisztián író voltak a megújult majsai könyvtár első beszélgetésének vendégei.


 

Irodalmi sétateret is avattak

 

Majsán a népkönyvtár 1950-ben kezdte a működését, a jelenlegi épületébe 1964-ben költözött. Az eredetileg magánháznak épült Fő utcai épület tragikus sorsú tulajdonosai dr. Molnár Lajos orvos és neje, Seiler Róza voltak, akinek emléket állítottak a könyvtárban. Az államosított ház később helyőrségi tiszti klubként is szolgált, és különböző szervezeteknek is otthona volt. A könyvtáravatóval párhuzamosan megnyílt az udvaron az a helyi érték és irodalmi sétatér, ahol majsai irodalmárok – Fülöp Benjáminné, Nagy Ibolya, Vedres Ferenc, Paál Zsolt – tablói is helyet kaptak. A látogatók az intézmény névadójáról, Konecsni György kétszeres Kossuth-díjas, majsai származású grafikusművészről és a legendássá vált sün történetéről is olvashatnak, aki miatt egykoron még a harangot is megkongatták Kiskunmajsán.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában