Galériával

2022.04.03. 16:53

A Református iskolában szavazhatnak az átjelentkezők Kecskeméten

Kecskeméten ‒ ahogy az előző választások alkalmával is ‒ a 47. számú szavazókör van kijelölve az átjelentkező szavazóknak.

Hraskó István

Több sort is kijelöltek az iskolában, így csoportosítva az egyes megyékből átjelentkezetteket. Fotó: Hraskó István

A református iskola tornatermében kordonnal elválasztva több sort is kijelöltek, így csoportosítva az egyes megyékből átjelentkezetteket. Mint Csonka Imre jegyzőkönyv-vezetőtől megtudtuk, összesen 1504 választópolgár van a névjegyzékükben, kétharmaduk délután 3 óráig már voksolt. Nagy roham, sorbanállás ottjártunkkor nem volt. A Fidesz-KDNP és az ellenzéki összefogás is három-három tagot delegált a szavazatszámláló bizottságba.


Hegyaljai Ilona állandó lakhelye Balatonalmádiban van, de úgy döntött, idén Kecskeméten szavaz, és kérte az átjelentkezését. A nyugdíjas hölgy unokájával érkezett, és mint elmondta: korábban, tanárként ő is többször dolgozott választásokon szavazatszámláló bizottságban, nagyon szerette, ahogy fogalmazott: boldog volt, hogy hozzájárulhat társadalmunk demokratikus működéséhez.


‒ Szavazni állampolgári kötelességünk, hiszen a sorsunkról döntünk. Tudatos választónak kell lenni, nálunk az egész család az. Mindig a nemzeti-keresztény elveket képviselő és a klasszikus, hagyományos társadalmi berendezkedésünket fenntartó pártokra szavaztunk, jelen esetben szerintünk ezt az elvet egyedül csak a Fidesz- KDNP képviseli ‒ mondta Hegyaljai Ilona.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában