Galériával

2022.03.20. 11:25

Megújult a pálosszentkúti zarándoktemplom

Egy nemzet a közösségeiben lélegzik. A templomok közösségeiben is. Ennek a templomnak a közössége elhatározta, hogy meg kell újítani a templomot. És ez nem csak külső megújulást, de belső megújulást is kell, hogy jelentsen – fogalmazott Lezsák Sándor országgyűlési képviselő a felújított pálosszentkúti zarándoktemplom ünnepélyes átadásán szombaton. A Magyar Pálos Rend Bács-Kiskun megyei temploma Magyarország Kormánya támogatásával újult meg.

Vajda Piroska

Átadták a zarándoktemplomot. Fotó: Bús Csaba

– Kárpát-medencei magyar nemzetünk aranykort érlel. Erkölcsi és gazdasági aranykort. S közben iszonyú megpróbáltatásokkal kell szembenézni, azzal együtt élni és legyűrni. Délen kerítést kellett emelni, hogy az iszlám tömeginvázió ellen védekezzünk. Keleten pedig mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy segítsük a menekülteket élelemmel, gyógyszerrel, lakhatással, jó szóval. A tömeggyilkos járvánnyal is meg kellett küzdenünk és szerte az országban, szerte a Kárpát-medencében minden magyar érzi, történelmi időt élünk – hangsúlyozta Lezsák Sándor, aki köszönetet mondott azért, hogy a választókerületében több mint félmilliárd forint értékben sikerült a templomokat megújítani. 

 

Puskás Antal, tartományfőnök köszöntőjében azt mondta, nem véletlen, hogy a munkások védőszentjének, Szent Józsefnek a napján tartják a megújult templom szentelését, hiszen szeretnék oltalmába ajánlani a kegyhelyen megvalósult munkálatokat és az ott dolgozókat.

 

Szász János, házigazda polgármester arról beszélt, hogy a mai világban, amikor annyi keresztény templomot lerombolnak, itt Pálosszentkúton újra épül a templom. Mint mondta, ez az ünnep nagy jelentőséggel bír a falu életében, mert ez a templom az otthonuk, közösségük nagy ajándéka, őrtorony az ország életében. – A templom számunkra a jövőt, nemzetünk fentmaradását erősíti. Templomaink összekovácsolnak bennünket, erősítik az isteni tanítást és útmutatást adnak jövőnk építéséhez – fogalmazott a településvezető.  

 

Soltész Miklós, egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár arra figyelmeztetett, hogy olyan szörnyű időszakban élünk, amikor a gonosz ármánykodása nemcsak Ukrajnán belül pusztít, hanem barátságokat akar szétverni. Amikor a magyar történelemben a pálos atyákat elüldözték, bajba kerültek, akkor a lengyeleknél a pálos atyák mindig barátságra és oltalomra leltek. Most ismét azt kérem lengyel barátainktól, hogy közvetítsék a lengyel nép felé, hogy a mi évezredes barátságunkat nem rombolhatja le a gonosz ármánykodása. Mi minden segítséget megadunk azoknak az embereknek, akik hazánkba érkeznek. Minden ukránnak, görög származásúnak, Távol-keleti és afrikai diáknak, zsidó embereknek, kárpátaljai magyaroknak, mindenkinek. Egy dologban azonban nem vagyunk hajlandók részt venni: az a fegyver és katona szállítás. És azt mindenkinek meg kell érteni, hogy ezzel védjük magyarjainkat, de védjük az ukránokat is – hangsúlyozta az államtitkár. 

 

Bábel Balázs a Kalocsa-Kecskeméti főegyházmegye érseke szentbeszédében párhuzamot vonva a napjaink eseményeivel, arra emlékeztetett, hogy Szent József kétszer is átélte a menekülés borzalmait. Ám, az igaz ember, a hűséges József zúgolódás nélkül tette. Legyen példaképe és közbenjárója a hasonló sorsra jutott embereknek a mai időkben – mondta a főpásztor, aki arra is figyelmeztetett, hogy az ember gyarlóságból sok bűnbe beleeshet, de a gondolatainak, eszméinek, erkölcsének tisztának kell lennie. Az isteni gondviselés példaként állítja elénk az apai nevelést, a családot, amiből nem szabad engedni. Április 3-án nem csak politikusok, hanem erkölcsi rend választása is lesz. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában