Program

2022.02.11. 18:36

Először rendeznek fánkparádét Kalocsán

Ezúttal farsangi rendezvényt hirdetett a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ Nonprofit Kft. Az önkormányzati cég múlt heti sajtótájékoztatóján elhangzott: a fánkkóstoltatást is tartalmazó program egy forintjába sem kerül a városnak, mivel a foktői Összefogással a Nemzetért Egyesület (ÖNE) pályázatából valósul meg, a Kalocsai Hagyományőrző Egyesület közreműködésével.

Gábor János

Illusztráció Fotó: Shutterstock

Zsikó Zoltán ügyvezető igazgató bejelentette: először kerül sor a Hagyományőrző Fánkparádé és Mulatságra, február 12-én, szombaton. Az esemény két helyszínes, bár az elsőn, a Búza­piac téri piaccsarnok környékén inkább egyfajta népviseletes vendégcsalogatót tartanak: a hagyományőrzők beöltözve fogják osztogatni a fánkot, délelőtt tíztől.

Dr. Kovács Istvánné Sztakó Éva a hagyományőrzők képviseletében elárulta: aznap hajnalban kalocsai recept alapján kezdenek el dolgozni mintegy 1200 adag fánkon, amihez húsz egyesületi tagra lesz szükség.

A Hagyományőrzők Házának kemencéjében óránként körülbelül 150 darab farsangi fánkot tudnak kisütni, és nemcsak a piacon fogják osztogatni, hanem a fő programhelyszínen, az érsekkerti Platán Rendezvényközpontban is, ahol 14 órától várják a vendégeket, az Asszonyfarsang című előadással. Ehhez a néhai Bencze Károlyné csoportvezető klasszikus koreográfiáját veszik alapul.

Pálfai Károly ÖNE-elnök kérdésünkre elmondta: a Magyar Falu Program közösségi rendezvényekre szánt alapjánál pályáztak az eseményre, összhangban egyesületük küldetésével, ami elsősorban a magyar hagyományok erősítése, főleg lokális szinten és Bács-Kiskun megyében. A rendezvényre 1,985 millió forintot nyertek, és kész koncepcióval keresték meg a kalocsai szervezeteket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában