bács-kiskun

2021.11.30. 19:55

Műfenyőt vagy élő fenyőt vásároljunk?

Minden évben eldöntendő kérdés, milyen fát állítsunk karácsonykor.

feol.hu

Forrás: shutterstock.com

Fotó: Shutterstock

Évről évre vitaindító téma, hogy az emberek mennyire károsítják meg a természetet a sok fenyőfa kivágásával, illetve hogy a műanyagszennyezés mennyire is károsítja a Földet. Régen szinte mindenki élő fenyőt állított, de most népszerűek a műfenyők is, mert sokan úgy vélik, ez a megoldás sokkal környezetkímélőbb. Ahány ház, annyi szokás, szokták mondani, mindenkinek sajátos érvei vannak amellett, hogy milyen fát állít az ünnep tiszteletére. Vannak, akik csak az élő fához ragaszkodnak, hiszen annak van meg igazán a varázsa, a fenyő illata, ami belengi a házat karácsonykor, és vannak, akik a kevesebb gonddal járó műfenyőt részesítik előnyben. Bár az sem igaz, hogy mindegyik fajta fenyőfának van igazi fenyőillata – írja a feol.hu.

Ha a hagyománytisztelet fontos számunkra, akkor egyértelműen az igazi fenyő mellett fogunk dönteni, hisz a fa megvásárlásáról és a bizony sokszor bosszantó megfaragásáról, talpba állításáról valószínűleg mindenkinek vannak jó emlékei is. Ami még nagyon fontos, hogy

ezek a fák természetesen teljesen lebomlanak.

Térjünk rá a műfenyőkre, hisz egyre több házban áll karácsonykor nem igazi fenyőfa. Ezek a fák nem hullatják levelüket, és nem szúrnak, mint igazi társaik. A leggyakoribb érv mellettük, hogy a sok macerás munka elkerülhető, hiszen csak kivesszük a dobozából, kihajtogatjuk az ágakat, és már díszíthetjük is, sőt januárban nem fogunk a szőnyegben tűlevelet találni.

Biztos érveket talán soha nem fogunk kapni a kérdésre, hogy milyen fát is állítsunk, hiszen mindkettő fa esetén van pró és kontra állítás, ezért jelenleg mindenki szíve szerint döntheti el, milyen fa alá kerüljenek az ajándékok karácsony napján. Annyi bizonyos, hogy egy műfenyő sokkal több károsanyag-kibocsátást produkál, mint egy élőfa a teljes élettartama alatt.

Egy kis érdekesség

Magyarországon majdnem 3000 hektáron termesztenek fenyőfát kifejezetten karácsonyfának, leginkább Vas, Zala és Somogy megyében. Általában a lucfenyők azok, amik a leggyorsabban nőnek. Ami megdöbbentő lehet, hogy ha veszünk egy 1,5-2 méteres fát, az általánosságban 12 éves is lehet. Egyébként az otthoni karácsonyfa-állítást a németek terjesztették el. Volt olyan közép- és kelet-európai ország, ahol például fejjel lefelé lógatták le fákat a plafonról. A legelső nyilvános karácsonyfát, amiről dokumentáció is készült, 1441-ben Tallinnban állították fel.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában