természet

2021.10.21. 20:16

Rekordlétszámú hattyúcsapat lubickolt Szakmáron

Több mint hatszáz bütykös hattyú tartózkodott szerdán a Szakmári-halastavakon.

Várkonyi Rozália

A Szakmári-halastavakon 674 bütykös hattyút számolt össze szerdán Tamás Ádám, természetvédelmi őr. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának nincs tudomása arról, hogy ennél nagyobb csapat valaha is tartózkodott volna Bács-Kiskun megyében.

A KNPI közleményéből kiderült, hogy a helyi költő állomány 3-4 pár volt az idén, de a nyár folyamán már 200-300, főként ivaréretlen, úgynevezett átnyaraló példány tartózkodott a tórendszeren. A hazai állomány megnő az őszi vonuláskor az északról érkezőkkel, ezek a madarak a fagyok beálltáig itt próbálnak áttelelni. Egy részük a tavakon táplálkozik leginkább vízinövényekkel, de előfordul, hogy kijárnak a környező tarlókra, vetésekre összeszedni az elhullott magokat, valamint repcét, gabonát legelni.

Néha gyűrűvel ellátott egyedek is felbukkannak, amelyek többnyire a Balatonról és a Dunakanyarból érkeznek a tavakra, de a nemzeti park munkatársai megfigyeltek már szlovák és lengyel gyűrűs madarakat is.

A felvételeken jól látszik, hogy a Szakmári-halastavakon a hattyúk mellett több, rétisas is megjelent.

Fotó: Tamás Ádám / knp.hu

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában