Elrendelik a látogatási tilalmat a kórházakban, mutatjuk a részleteket

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón bejelentette, hogy a járvány elleni védekezés egyik lépéseként látogatási tilalmat vezetnek be az egészségügyi intézményekben. Ennek értelmében megyénk kórházaiban is életbe lép a tilalom. Cikkünkben összegyűjtöttük a pontos részleteket.

baon.hu

Fotó: Bús Csaba

A Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház minden fekvőbeteg telephelyén (Kecskemét, Kalocsa, Kiskunfélegyháza) 2021. október 30. szombattól teljeskörű látogatási tilalom lép életbe – közölte közösségi oldalán az intézmény.

Mint írják, a látogatási tilalom ideje alatt súlyos, életveszélyes állapotú betegnél egy hozzátartozó tartózkodhat, a kiskorú beteg mellett pedig egyik szülője, vagy törvényes képviselője, kizárólag a megszokott látogatási időben. Szüléseknél a szülő nő által kijelölt személy jelen lehet. A beteget megilleti az egyházi személlyel való kapcsolattartás.

Rendkívüli látogatási engedélyt az adott osztály osztályvezető főorvosa adhat.

Írásbeli engedélyt az illetékes osztályvezetőtől telefonon, illetve e-mailben igényelhető. Kérnek mindenkit, hogy minden esetben adja meg a saját, illetve hozzátartozója adatait.

A sürgősségi fogadóhelyek, gyermek- és felnőtt háziorvosi ügyelet, az elhunytakkal kapcsolatos ügyintézés és pénztár változatlanul működik. A betegdokumentáció másolat kizárólag e-mailen igényelhető a [email protected] címen.

A Rendelőintézet nyitvatartása változatlan.

A teljeskörű látogatási tilalom alatt is lehet csomagot beküldeni hozzátartozóknak, de az, nem tartalmazhat tartós élelmiszert, italt, romlandó árukat, csak általános ruházati, tisztálkodási és használati eszközöket, valamint saját gyógyszereket. A kecskeméti telephelyre vonatkozóan a csomagot lezárva a beteg adataival ellátva (név, osztály, kórterem) a Kecskemét, Nyíri úti főbejárat portáján napközben lehet leadni 07.00-10.00 óráig, a csomag még aznap felkerül a betegellátó osztályra. A Honvéd Kórházban (Kecskemét, Balaton utca) működő osztályok esetében keddi és pénteki napon 10-11 óra között a biztonsági szolgálatnak lehet leadni a behozott csomagokat a fentebb említett feltételekkel.

Felhívják a figyelmet arra, hogy a csomag elvesztéséért, az abban elhelyezett értéktárgyakért, készpénzért felelősséget nem vállalnak, lehetőség szerint ezt a csomag ne tartalmazzon. A csomag átvételekor átvételi elismervényt nem adnak.

A Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Kiskunfélegyházi Telephelyén a betegdokumentáció másolat kizárólag e-mailen igényelhető [email protected] címen. A rendkívüli látogatási engedély a 06-76-801-679-os telefonszám 6159 mellékén, illetve [email protected] e-mail címen igényelhető. Csomagokat a portaszolgálaton keresztül lehet eljuttatni a bentfekvő hozzátartozóknak.

A Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Kalocsai Telephelyén a betegdokumentáció másolat kizárólag a [email protected] e-mail címen igényelhető. Csomagot lezárva, a beteg adataival ellátva (név, osztály,) a főbejárat portáján napközben lehet leadni 07.00-09.00 óráig, valamint 11.00-13.00 óráig, a csomag még aznap felkerül a betegellátó osztályra.

Baja Szent Rókus Kórház
Fotó: Kubatovics Tamás / archív felvétel

A Bajai Szent Rókus Kórházban 2021. november 1-jén 0:00 órától lép érvénybe a látogatási tilalom valamennyi fekvőbeteg osztály vonatkozásában – olvasható a kórház közösségi oldalán.

Kivételt jelent ez alól a súlyos állapotú beteg látogatása, illetve az egyházi személy általi látogatások, valamint a kiskorú személyt is egy fő törvényes képviselő látogathatja. Szüléseknél a szülő nő által kijelölt személy jelen lehet. A betegek részére a csomagküldés névre szóló, zárt dobozban lehetséges a portán/biztonsági szolgálaton keresztül.

A koronavírus terjedése miatt, a betegbiztonság érdekében a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórházában is 2021. november 1-jétől elrendelték a teljeskörű látogatási tilalmat – írják az intézmény közösségi oldalán.

Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza
Fotó: Pozsgai Ákos / archív felvétel

A látogatási tilalom ideje alatt rendkívüli látogatási engedéllyel egy hozzátartozó tartózkodhat súlyos, életveszélyes állapotú betegnél, kiskorú gyerek mellett jelen lehet egyik szülője vagy törvényes képviselője, illetve szüléseknél a szülő nő által megnevezett személy. Mindhárom esetben szükséges a rendkívüli látogatási engedély mellé védettségi és személyi igazolvány egyidejű felmutatása vagy 48 órán belüli negatív PCR teszt, illetve ezek hiányában negatív Ag-gyorsteszt felmutatása.

Látogatási engedéllyel egy személy maximum 15 percet tartózkodhat az intézményben.

Rendkívüli látogatási engedélyt (ami a főbejáratnál kitöltött Nyilatkozattal együtt érvényes) az osztály vezető főorvosa adhat. A beteget megilleti az egyházi személlyel való kapcsolattartás.

Csomagot a halasi intézményben fekvő betegeknek is fel lehet juttatni, a következő szabályok betartásával. A csomag tartalmazhat általános ruházati, tisztálkodási és használati eszközöket, tartós (nem romlandó) élelmiszert, valamint saját gyógyszereket. A csomagot lezárva, a beteg adataival (név, osztály) ellátva a csomaggyűjtő ponton (kórház bejáratánál) lehet adni napközben 09.00-11.00 óráig, a csomag még aznap felkerül a betegellátó osztályra.

Mindegyik intézmény teljes területén kötelező az orr-szájmaszk viselése. A 1,5 méteres távolságot egymás egészségének védelme érdekében kérik, mindenki feltétlenül tartsa be, és használja a kihelyezett kézfertőtlenítőket.

Borítóképünk illusztráció.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!