galériával

2021.09.27. 20:36

Az üldözött keresztényekért szólt a mise Halason

Missa Missio – Mise a legüldözöttebb vallásért címmel írta darabját a Kossuth-díjas Szarka Tamás, a Ghymes együttes alapítója, aki a művet az elmúlt vasárnap az este félhatos mise keretében bemutatta a kiskunhalasi Szent Péter és Pál Római Katolikus Templomban is. Hozdik Zsolt kanonok-plébános szerint a kiskunhalasiak nagyon várták a mű bemutatását, amely nem csak a hívek körében bír komoly jelentőséggel.

Pozsgai Ákos

Fotó: Pozsgai Ákos

Az ősbemutató tavaly október 17-én volt Budapesten, a Szent István Bazilikában, azóta számot határon innen és túli nagyvárosban és településen bemutatták az alkotást. Miséjének megszületéséről a zeneszerző egy alkalommal így nyilatkozott: „A mű megírásához a hit volt a legfontosabb kiindulópont. Ha ennek segítségével az emberek képesek egy kicsit mosolyogni, örülni, szeretni, akkor sokkal könnyebben élhetünk, nagyobb lesz a megbocsátás egymás és önmagunk felé.”

A vasárnap esti szentmise keretében elhangzott zenemű, az üldözött keresztényekért szólt, a szertartást celebráló Hozdik Zsolt kanonok-plébános a mise után úgy nyilatkozott, hogy komoly jelentőséggel bír a kiskunhalasiak körében, hogy élőben is hallhatták a művet, a hívőket különösképpen megerősíti a hitükben.

A Ghymes együttes alapítója elmondta, hogy az előadással az volt a szándéka, hogy népszerűsítse a katolikus kultúrát, hogy a hívő emberek menjenek be a templomba, forduljanak egymás felé, így erősítsék egymást ezekben a nehéz időkben. A kiskunhalasi zsúfolásig megtöltötték a az alsóvárosi templomot, a mise után állva tapsolták a művészeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában