galériákkal

2021.09.11. 06:55

A Ballószögi Szüreti Napokon adták át az új Tűzoltó- és Polgárőr bázist

Ünnepel Ballószög! Pénteken vette kezdetét a XVII. Ballószögi Szüreti Napok, melynek keretében először felavatták az új Tűzoltó- és Polgárőr bázist, majd átadták a községi díjakat.

Sebestyén Hajnalka

Fotó: Bús Csaba

Nagy álom vált valósággá pénteken Ballószögön. Elkészült az új, modern Tűzoltószertár és polgárőr bázis. Az egykori, régi rendőr szolgálati lakást alakították át és bővítették ki. A munkálatokra a saját erőn felül pályázati támogatást is nyertek. A Magyar Falu Program keretéből az önkéntes tűzoltó egyesület 6 millió forintot kapott, melyet a tetőhéjazat egy részére, valamint az épület külső felújítására fordítottak, míg a polgárőr egyesület által elnyert 6 millió forintból az épület belső tereit újították meg.

A Bem utca 2. szám alatt található tűzoltó- és polgárőr bázis átadó ünnepségén Somogyi Lajos polgármester elmondta, 2012-ben a képviselő-testület döntött a régi rendőrségi szolgálati lakásnak helyet adó ingatlan eladásáról, de nem találtak megfelelő vevőre. Négy évvel ezelőtt döntött úgy a testület, hogy felújítja, és más funkcióval tölti meg. Először saját forrásból bővítették az épületet, elkészült a zárt garázs, így bármikor azonnal bevethetővé vált a tűzoltóautó a téli időszakban is.

Tavaly pedig a Magyar Falu Program keretében a Falusi Civil Alapból elnyert 12 millió forintból teljesen befejeződhetett az épület korszerűsítése.

Egy nagyobb termet is sikerült kialakítani, mely a jövőben helyet adhat továbbképzéseknek, közgyűléseknek egyaránt.

Az ünnepségen részt vett Gaal Gergely miniszteri biztos, dr. Zombor Gábor és Kerényi János országgyűlési képviselő, dr. Mák Kornél, a megyei közgyűlés alelnöke, dr. Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere, valamint számos tűzoltó- és katasztrófavédelmi szakember és Ballószög testvértelepülései, a vajdasági Gombos és az erdélyi Mikóújfalu delegációja.

Fotó: Bús Csaba

Gaal Gergely miniszteri biztos beszédében hangsúlyozta a Magyar Falu Program sikerét, melyet 2019-ben indított a kormány útjára, azzal a céllal, hogy minden településen egyenrangú életszínvonalat tudjanak biztosítani. 2019-ben 150 milliárd, 2020-ban 210 milliárd, 2021-ben pedig már 250 milliárd forintot biztosítottak ezen pályázatokra. Ballószög két egyesülete a Magyar Falu Program Falusi Civil Alapjából nyerte el a 12 millió forintot. Amit megvalósítottak példaértékű, és a közösséget szolgálják.

Az ünnepségen ajándékokat is átvehetett Duzmath György, az önkéntes tűzoltó egyesület vezetője. Kaptak vállalkozói felajánlásból hat komplett tűzoltó védőruhát, és egy festményt a tűzoltó bázis falára. Az ünnepség részeként – a nemzeti színű szalag átvágása előtt – Adamek Norbert református lelkész áldotta meg az épületet.

Fotó: Sebestyén Hajnalka

A XVII. Ballószögi Szüreti Napok továbbiakban a központban felállított színpadnál folytatódott. Először a községben élő családok babakocsis és kismotoros felvonulását láthatta a közönség, majd a színpadon átadták az idei községi díjakat, melyet elsősorban az elmúlt évben helyt álló szociális és egészségügyben dolgozók kapták, akik sokat tettek és tesznek ma is Ballószög községéért. Elsőként Somogyi Lajos polgármestertől a díjat Lédeczi Tiborné Judit pedagógus, majd Sebestyén Tünde Angéla családsegítő- és családgondozó, Szalai Ildikó házi segítségnyújtó, Berta Jánosné Zsuzsa háziorvosi asszisztens vehette át. Végül ötödikként a kitüntető címet adományozták dr. Zombor Gábor országgyűlési képviselőnek, aki az elmúlt időszakban sokat tett a település fejlődéséért, aki egyben el is köszönt a ballószögiektől, mert jövőre már nem indul e posztért.

A továbbiakban a helyi óvodások és iskolások műsorát láthatta a közönség. Szombaton a szüreti napok gyermek és kulturális programokkal folytatódik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában