elismerések

2021.08.24. 19:57

Ünnepségen adták át Kiskunfélegyháza idei díjait

Ünnepi képviselő-testületi ülésen köszöntötték a fél­egyházi városháza dísztermében a város idei kitüntetettjeit. Kiskunfélegyházáért kitüntető díjat kapott a Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum.

Tapodi Kálmán

Fotó: Tapodi Kálmán

– Szeretett városunk, Kiskunfélegyháza a maga valójában és szépségében arra inspirálja az itt élőket, hogy tegyenek érte, mutassák meg a világnak, hogy az itt élők nem a mindennapok sodrával haladnak, hanem valami egyedit akarnak létrehozni, és meg is teszik azt, amivel emelik városunk fényét és hírnevét – mondta köszöntőjében Csányi József, a város polgármestere, aki kiemelte: évről évre nő a kitüntetésre javasoltak száma, ami már önmagában is azt mutatja, hogy a közösség szellemisége és tenni akarása nem lankadt az évek során, hanem egyre erősödik. Mint a városvezető hangsúlyozta: az élet számos területén lehet tenni a városért, a közösségért.

– Van, aki szakmaiságával, van, aki emberségével, és van, aki tenni akarásával érdemli ki a város és az itt élők elismerését.

Azonban egy mindannyiukban közös: a tiszta és őszinte szándék, a szeretett város iránti elkötelezettség – fogalmazott Csányi József, aki a város lakói nevében is köszönetet mondott a díjazottaknak, akik évtizedek óta szolgálják Kiskunfélegyháza fejlődését.

Az ünnepségen először a helyismereti vetélkedő díjkiosztására került sor, amit idén tizenhatodik alkalommal, Művészetek Kiskun­félegyházán témában hirdettek meg. A versenyen a pandémia ellenére a három korosztályban 47 csapat mérte össze tudását.

Kiskunfélegyháza legnagyobb művészegyénisége, Holló László Kossuth-díjas festőművész – vagy ahogyan nevezték, a „magyar Rembrandt” – életének első szakasza kötődött Félegyházához. A művész életéről Rosta Ferenc alpolgármester, a Kiskunfélegyházi Holló László Kuratórium elnöke beszélt, mielőtt átadták a város által alapított Holló László-díjakat,

Mint elhangzott: Holló László a legszabadabb és legboldogabb alkotói nyarakat Tiszadadán töltötte. Az idei Holló-díj egyik birtokosa így lett a tiszadadai Holló László Általános Iskola, ahol húsz év óta méltón ápolják az intézmény névadójának emlékét.

A másik díjazott Csenki Tibor grafikusművész, a Kiskunfélegyházi Holló László Képzőművész Kör egyik alapító tagja, akinek műveiből kiállítás is nyílt a könyvtárban a városnapok alatt. A városi elismeréseket Csányi József, Rosta Ferenc és Balla László alpolgármester adták át. Kiskunfélegyházáért díjat kapott a Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégium. Petőfi-­emlékérem kitüntető díjat adományoztak Ambrus Lajos korondi író, költő, szerkesztő részére Korond, Félegyháza testvérvárosának irodalmi és képzőművészeti élete bemutatásáért, irodalmi műveltségünk kölcsönös gazdagításáért.

Kiskunfélegyháza Város Tiszteletbeli Polgára címet kapott: Talpai Sándor (Nagykikinda), Mario Scario (Feltre – Olaszország) és Sergio Susanetto (Vellei, Feltre – Olaszország) a települések közötti kapcsolatok erősítéséért.

A városháza dísztermében ünnepi ülésen adták át az idei kitüntetéseket
Fotó: Tapodi Kálmán

Kiskunfélegyháza kitüntetettjei

A város díjazottja lett még Reicher József Károly a város ifjúságának neveléséért, Hájas Sándor „Kiskunfélegyháza Város Közművelődéséért”, dr. Nánási Éva (posztumusz) a település közszolgálatáért, dr. Patkós Zoltán Károly a város egészségügyéért, Dobosné Harmath Mónika a város szociális ellátásáért, Kurucz István a város sportjáért, Kis László a művészeti tevékenységéért, Farkas Mihály a roma közösségért végzett munkáért, Farkas Lászlóné az idősügyi tevékenységéért, Hideg István a hagyományőrző és hazafias tevékenységéért. Az ünnepségen többen vehették át áldozatos munkájukért a város elismerő oklevelét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában