rendezvények

2021.08.13. 11:30

Több évtizedes hagyományokat is felélesztenek a Félegyházi Napokon

Közel kilenc évtizedes hagyományokat is felélesztenek az augusztus 14–22. között zajló Félegyházi Napok idején, melynek keretében megrendezik a Kiskun Expót és a Kunsági Bajuszfesztivált is. Az ünnepnapok alatt számos egyéb rendezvény is várja a látogatókat.

Tapodi Kálmán

Sajtótájékoztató keretében ismertették csütörtökön a Félegyházi Napok programjait

Fotó: Tapodi Kálmán

A Félegy­házi Napok a város egyik legszínvonalasabb rendezvényé vált, amelynek idején most az elmúlt évek sikeres és komoly beruházásait is megszemlélhetik a vendégek. Csányi József, a város polgármestere szólt mindezekről a városnapokról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón, ahol hangsúlyozta: az egyik jelentős program a Kiskun Expo lesz, melynek keretében több mint ötven intézmény és vállalkozás mutatkozik be. Hasonló rendezvényre már 1934-ben igény mutatkozott a városban, amit egykoron, illetve most is az agrártárca vezetője nyit meg.

Az államvasutak 87 éve „filléres jegyeket” biztosított a félegyházi kiállításra, és mint azt Görög Beáta, a MÁV Zrt. területi műszaki igazgató­helyettese elmondta:

a vonattal érkezőknek ezúttal 50 százalékos menettérti kedvezményt biztosítanak.

Mint elhangzott: a vasútállomáson legendás mozdonyokat, járműveket is bemutatnak, sőt a közönség elől elzárt helyeket is megtekinthetnek a látogatók.

Rózsa Pál, a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója arról szólt, hogy a mezőgazdasági kiállítás remek bemutatkozási lehetőség az intézménynek, amely a saját húsipari termékek bemutatása mellett gép- és állatkiállítással is készül.

– A bajuszfesztivál révén Kiskunfélegyháza lett a magyar bajusz fővárosa – közölte Patyiné Gulyás Réka, a XII. Kunsági Bajuszfesztivál szervezője. A nemzetközi bajuszmustrát augusztus 21-én, egész napos rendezvény keretében tartják, ahol bajuszkirályt is választanak.

Sajtótájékoztató keretében ismertették csütörtökön a Félegyházi Napok programjait
Fotó: Tapodi Kálmán

Homoktövises-almás lett Kiskunfélegyháza tortája

Rosta Ferenc félegyházi alpolgármester ötletére, a városnapokra megszületett a város tortája. Kovács János mestercukrász és munkatársa, Molnár Tamás vállalkoztak a sütemény elkészítésére.

A hat rétegből álló tortán alul egy mandulás-vajas felvert lap van, amire egy enyhén sós, mandulás ropogós réteg került, amit egy kevés tejcsokoládéval gazdagított, sós karamellás krém követ, majd egy savanykás, gyümölcsös zseléréteg következik, ami homoktövisből, citromléből és almából áll, utána egy réteg vaníliás krém jön, a tetejét pedig egy mákos-fehércsokoládés réteg zárja. A süteményt Félegyháza címere, ropogós almadarabok és aranyba forgatott manduladarabok díszítik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában