galériával

2021.08.22. 07:14

Tizennyolc sárkányhajó versenyzett az alpári Holt-Tiszán

Sárkányok igen is léteznek, legalább is hajóban. Ezt Tiszaalpáron tudják a legjobban, ahol hetedik alkalommal rendezték meg a sárkányhajó versenyt a Holt-Tiszán.

Szentirmay Tamás

A településen az utóbbi években nem volt olyan augusztus 20-ai ünnepség, hogy ne rendeztek volna sárkányhajó versenyt. Kezdetben csak néhány csapat indult, mostanra azonban igazi kihívást jelent sokak számára, hogy ott legyenek a megmérettetésen. Ezúttal tizennyolc csapat próbálta a legjobb időeredményt elérni.

A megszokottól eltérően nem a szabadstrandnál volt a rajt, hanem a zuhogónál.

Ennek az volt az oka, hogy a szabadstrandnál olyan sok volt a sulyom és a rucaöröm, hogy csak nehezen tudtak volna haladni a hajók. Bár a zuhogónál kicsivel szűkebb volt a hely, de jobb a kilátás, és árnyék is akadt a szurkolóknak.

Egyszerre két csapat versenyzett, akik puskalövésre indultak a 315 méteres távon. Egy hajóban húszan eveztek, a dobos adta az ütemet elől, a kormányos pedig hátul irányította a hajót. Akadtak rutinosak, akik már kellő tapasztalattal rendelkeztek és nagy harcot vívtak a helyezésekért, de olyanok is voltak, akik először próbálkoztak.

Persze az egységen volt a hangsúly. Mindenkinek egyszerre kellett húzni az evezőt, ahogyan a dobos irányított. Szerencsére baleset nem történt, és a helyezések sorát is másodpercek döntötték el. Valamennyi csapat emléklapot kapott, az első három helyezett pedig érmet is. Az első helyet a Lovasok szerezték meg 1.34.30 perccel. A második helyen a Roll-Sped végzett 1.35.74-el, míg a harmadik helyen a TRX KKFH hajózott be, 1.36.10-el. Ők nem csak érmet, de serleget is átvehettek dr. Vancsura István polgármestertől. Mivel az elmúlt évben a Matic csapata nyerte a vándorkupát át kellett adniuk a Lovasoknak, akik egy évig őrzik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában