kecskemét

2021.08.28. 13:38

Tizennégy időslátogató kapott tanúsítványt a CédrusNetnél

Megtanulták, hogyan segíthetnek különböző élethelyzetekben a családokon, az idős hozzátartozókon.

Hraskó István

Forrás: shutterstock.com

Befejeződött Kecskeméten a CédrusNet-program megújult ismereteket tartalmazó időslátogató képzése. Ezúttal tizennégy hallgató kapott tanúsítványt.

Molnár Szilárd, a CédrusNet szakmai vezetője elmondta: a képzésre olyan 50 év felettieknek a jelentkezését fogadták el, akik szívesen segítenének egyedül élő időseknek, és olyan hasznos elfoglaltságot keresnek, mellyel kiegészítő jövedelmet is szerezhetnek. A tanfolyam elvégzése nem jogosít egészségügyi gondozásra.

– A hallgatók felkészültek arra, hogy hogyan segíthetik a különböző élethelyzetekben a családot, az idős hozzátartozót. A képzés egy izgalmas önismereti tréninggel kezdődött, majd az időskor gyakori betegségeiről, azok felismeréséről, megelőzéséről kaphattak a hallgatók fontos ismereteket. Szó volt a betegségekkel együtt járó pszichés változásokról is. Sok hasznos tanács került terítékre az egészséges életmódról, a korszerű, az idősebbek számára is megfelelő táplálkozásról. Fontos előadást tartottak a memória­koordinátorok demencia témakörben. Zárásként segítséget kaptak a hallgatók az önéletrajz írásához, a felvételi interjúhoz – mondta el Molnár Szilárd. A képzést kiváló, nagy tapasztalattal rendelkező, ismert oktatók tartották.

Az időslátogatók munkáját a CédrusNet Kecskemét Program iroda koordinálja, a szolgáltatást itt lehet igényelni.

Borítóképünk illusztráció.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában