kecskemét

2021.08.04. 18:58

Elhunyt idősebb Matolcsy György, a Pannónia Filmstúdió alapítója

91 éves korában elhunyt id. Matolcsy György, a Pannónia Filmstúdió egyik alapítója, igazgatója, több száz animációs film stúdióvezetője – adta hírül az MTI.

baon.hu

Forrás: Shutterstock

A hétfőn történt halálesetet a Facebook-oldalán jelentette be a Kecskemétfilm Kft., az MTI szerdán adott hírt róla.

Mint a közleményben írják, Matolcsy György stúdióvezetéséhez olyan neves alkotások fűződnek, mint a János vitéz, Lúdas Matyi, Vuk vagy a Gusztáv-sorozat.

Matolcsy György Kecskeméten született 1930-ban. 1952-ben jogi diplomát szerzett, 1954-ben a Számviteli Főiskolán végzett, miközben a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr-hallgatója is volt. Egyik alapítója a Magyar Szinkron- és Diafilmgyártó Vállalatnak (1951). Itt kerül kapcsolatba a HDF rajzfilmes csoportjával, velük létrehozta a Diafilmgyártóból átalakuló Pannónia Filmstúdiót (1957) – olvasható a Film.hu életrajzában.

1959-től 1995-ös nyugdíjazásáig a Pannónia Filmvállalaton belül működő animációs stúdió vezetője, több száz animációs film, sorozat producere. Egyik alapítója a stúdió leányvállalataként működő Kecskeméti Műteremnek, amely a rendszerváltás után a Kecskemétfilmmé alakult.

A hatvanas évek végén ő indította el az animációs mozisorozatokat, az Iparművészeti Főiskola animációs kurzusát. Itt és a József Attila Tudományegyetemen tanított filmesztétikát. 1991-ben létrehozta a Pannon Animáció Alapítványt.

Számos jelentős könyvet publikált az animáció témakörében. A hetvenes-nyolcvanas években a Nemzetközi Animációs Filmszövetség főtitkára volt. 2007-ben kapta meg a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál életműdíját – írja a filmes portál.

Borítóképünk illusztráció.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában