császártöltés

2021.07.29. 06:55

Szeretnék, ha Márk megtanulhatna járni

A nyolcéves Down-szindrómás Márk folyamatos ellátást igényel, a család mindent megtesz, de a legfontosabb még hátravan: járássegítő géppel kellene fejleszteni a mozgását, a család anyagi helyzete azonban nem teszi lehetővé, hogy megvásárolják a szükséges berendezést.

Gábor János

Márk testvérével, Viviennel és szüleivel. A család hisz abban, hogy a kisfiú a megfelelő eszköz segítségével képes lenne megtanulni járni

Forrás: Munkatársunktól

A nyolcéves Márkról a születésekor tudták meg a szülők, hogy Down-szindrómás. Minden ezzel járó nehézség ellenére sosem múló szeretettel veszik körül, és nem adják fel azt sem, hogy egyszer járni fog, bár akadt orvos, aki lemondott erről. A kisfiú a leépült izomzat mellett más jellegű egészségügyi gondokkal is küszködik, fiatal kora ellenére már hétszer kellett kés alá feküdnie.

A családot az utóbbi években egymás után érték a betegségek és tragédiák, viszont a csoda még megtörténhet: szeretnék a járás ajándékát adni gyermeküknek.

– Nehéz volt feldolgozni, hogy beteg, de ő is a miénk – mondta hírportálunknak az édesanya, Klaudia. – Először egy hónapos korában, fülgyulladással operálták, azóta here- és orrmandulaműtétje is volt – sorolta, hozzátéve: jelenleg szintén vannak olyan fülproblémái, ami miatt előbb-utóbb megint sebész keze alá fog kerülni.

A család nehezen küzd meg a mindennapi kihívásokkal, ráadásul a nagyszülők sem segíthetnek, hiszen a papa elhunyt, a mama pedig súlyos beteg, és róla is ők gondoskodnak.

A gondviselés egyelőre nincs velük, hiszen a közelmúltban a családfő, Zsolt elveszítette az édesanyját, majd ő maga is lebetegedett, így – a súlyos tüdőproblémából adódóan ki tudja meddig – nem dolgozhat. Mindeközben másra sem tudnak gondolni, mint arra, hogy Márk számára legalább az egyik legalapvetőbb készséget, a járást megtaníthassák.

Mivel a súlyos állapotban lévő kisfiú végtagjai rendkívül gyengék, a már beszerzett ortézis sem elég, hiszen kell hozzá egy járássegítő készülék, hogy a szó szoros értelmében el tudjon indulni a fejlődés útján.

A testet körülvevő szerkezet rendkívül drága, és nem sikerült rá támogatást szerezniük a társadalombiztosítótól – „köszönhetően” egy olyan diagnózisnak, amit csupán dokumentumok alapján állított fel az orvos, a betegre rá sem nézve. A gép 600 ezer forintba kerül – ezzel és az ortézissel már elkezdhetné a mozgás­terápiát, ami érzelmi és gyakorlati szempontból ugyancsak rengeteget jelentene gyereknek, szülőnek egyaránt.

– Jelenleg én vagyok vele itthon, én mozgatom, veszem fel, viszem a mosdóba, majd vissza az ágyába. Ez nemcsak nekem megterhelő, hanem neki is, hiszen én nyilván másképp bírom el, mint az apja – magyarázta Klaudia.

– Tudom, hogy megtanulna járni, hiszen feláll a kiságyában és járkál benne, ha megfogom a kezét – mondta, kiemelve, hogy ehhez képest vizsgálat nélkül utasították el a kérelmét a járássegítő készülékre, mondván: „úgysem fog menni”.

Márk problémái eléggé összetettek, viszont lépésről lépésre minden leküzdhető – vallja az édesanyja, aki a kisfiú mellett lányát, a 12 éves Vivient is neveli, pillanatnyilag úgy, hogy minden gond az ő vállán nyugszik.

Márk testvérével, Viviennel és szüleivel. A család hisz abban, hogy a kisfiú a megfelelő eszköz segítségével képes lenne megtanulni járni
Fotó: Munkatársunktól

 

Segítségre van szükségük

Aki hozzá tud járulni ahhoz, hogy a császártöltési család legnagyobb boldogságát jelentő álom, az, hogy a kisfiú megtanul járni, valóra váljon, a következő számlaszámon támogathatja őket tetszőleges összeggel: 11773322-02374808. Név: Miskolczi Zsolt, a tárgymezőben a „Márknak” szöveget kell feltüntetni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában