galériával

2021.04.26. 16:24

Szemetet gyűjtöttek a bácsalmási Dobokai útnál

Szombaton délelőtt – a Föld Napjához kapcsolódóan – szemétgyűjtési akciót tartottak a Dobokai út két kilométeres szakaszán.

Juhász Jenő

Az utóbbi időben ezt a külterületi utat nagyon sok fiatal és felnőtt vesz igénybe sétálás, kocogás, kerékpározás és kutyasétáltatás céljából. A szemetelők azonban ezzel nem törődve, gyakran használják lerakási pontoknak.

Ezen tények birtokában szervezték meg a második szemétgyűjtési összejövetelüket az önkéntes civilek a település keleti oldalán.

– Március hónapban volt az első szemétgyűjtésünk, akkor a dobokai úton a kőhídig jutottunk el. A mostani összejövetelre valamivel több, mint egy tucatnyi felnőtt és gyermek jelentkezett, nem is akartunk nagyobb létszámot, hiszen így tudtuk biztosítani a járványügyi helyzethez kapcsolódó előírásokat – mondta el György Renáta, a mozgalom koordinátora. – Három órás munkánk alatt meglepően nagy mennyiségű szemét gyűlt össze. A mennyiség mellett a szemétféleségek minősége is felháborodást vált ki a környezetüket szerető emberekben. Hiszen a zuhanytálcán, heverőn kívül még állati tetemekkel is találkoztunk a már „megszokott” flakonokon és göngyölegeken kívül. A Bácsalmási Önkormányzati Tűzoltóság munkatársainak a köszönhetően még a nehezebben megközelíthető helyeket, például a Kígyós Patak e részét is ki tudtuk takarítani.

Az önkéntes civil kezdeményezést a Bácsalmási Családi Bolt műanyag kesztyűkkel és zsákokkal támogatta, a városi közszolgáltató pedig elszállította a szemetet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában