felújítás

2021.04.26. 06:55

Nyárra rendbe teszik a Kiskunsági Hajtánypálya vágányait

A Bugac és Jakabszállás környékén autózók ne lepődjenek meg, ha egy hajtánnyal találkoznak a vasúti átjáróban. A tavasz beköszöntével elkezdődtek ugyanis a karbantartási munkálatok a kecskeméti kisvasút vágányain. Az önkéntesek Kékesi Márton irányításával azon dolgoznak, hogy mielőbb járhatóvá tegyék a nyomvonalat. A vasútbarátok az egykori Kecskeméti Kisvasút vágányait szeretnék újra élettel megtölteni, szabadidős elfoglaltságot, sportolási lehetőséget biztosítani a hajtányozók számára.

Vajda Piroska

Forrás: Archív felvétel

Fotó: Vajda Piroska

A kézi hajtányozás egyelőre szűk körben, főként a vasútbarátok körében ismert. Ez a szabadidős tevékenység azonban hamarosan bárki számára elérhető lesz. Legalábbis ebben bíznak azok a vasútbarátok, akik a több mint egy évtizede megszűnt kecskeméti kisvasút hajtánypályaként való hasznosítását szorgalmazzák. Bár az ügy a pandémia miatt lelassult, de a háttérben folyamatosak az előkészületek, a műszaki és a jogi feltételek megteremtése zajlik. A részletekről Kékesi Márton, a MÁV-Start Zrt. járműfejlesztő mérnöke számolt be lapunknak.

A hajtánypálya leendő üzemvezetője elmondta, ahhoz, hogy hajtányozni lehessen, számos előírásnak meg kell felelni. Így például a jelenlegi jogszabályok szerint kell egy vizsgázott üzemvezető, aki később a hajtányvezetőket is oktatja. A fejlesztőmérnök jelenleg az ehhez szükséges tanfolyamokat végzi, de sajnos a járvány lelassította a folyamatot.

Fotó: Vajda Piroska / Archív felvétel

Kékesi Márton több okból is fontosnak tartja a hajtányozás népszerűsítését. A szakember szerint a hajtányozásnak szemléletformáló ereje van, abban bíznak, hogy közelebb hozza az embereket a vasúthoz. A hajtányon annyira közel lehetnek hozzá, hogy hasonló élményben lehet részük, mint például egy mozdonyvezetőnek. Abban is szerepe lehet a hajtányozásnak, hogy megkedveltessék ezt a pályát a felnövekvő generációval. Erre nagyon szép példát láthatunk a budapesti gyermekvasútnál, ahol jól érzékelhető, hogyan kell megtalálni a közös hangot a jövő generációjával – fogalmazott Kékesi Márton.

Aki kedvet kapott és szeretne részese lenni ennek a kezdeményezésnek, akár a vágányok rendbetételének, akár a hajtányozásnak, az a Kiskunsági Hajtánypálya elnevezésű közösségi oldalon veheti fel a kapcsolatot Kékesi Mártonnal.

A közeljövőben Jakabszállás és Bugac környékén dolgoznak majd.

A hajtánypálya rendbetétele várhatóan nyárra fejeződik be, hajtányozni azonban a hivatalos engedélyek megszerzéséig tilos. Ugyanakkor vágánymérés és -karbantartás miatt már közlekedhetnek hajtányok a síneken, ezért mindenképp fontos, hogy a közúti járművek vezetői alaposan nézzenek szét a vasúti kereszteződésekben.

Tavaly nyáron Bugacon gyűltek össze a hajtányozás szerelmesei
Fotó: Vajda Piroska / Archív felvétel

Több helyen is lehet majd hajtányozni

Kékesi Márton elmondta azt is, hogy kezdeményezésükkel párhuzamosan több hajtánypálya megnyitásán is dolgoznak az országban. Így például Révész Máriusz kormánybiztos szorgalmazására Tömörkényen, az egykori halgazdasági kisvasúton is lehet majd hajtányozni. Ezt a vonalat jelenleg a Kiskunsági Nemzeti Park üzemelteti. További kezdeményezések vannak még a hazai kisvasutak vonalain: valószínűleg Nyíregyháza környékén vagy az Almamelléki kisvasúton is lehet majd hajtányozni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában