bács-kiskun

2021.04.14. 11:28

Égnek a vonalak a fodrászoknál és kozmetikusoknál a nyitás óta

Egy hónap után, április 7-én újra kinyithattak egyes szolgáltatók, így a fodrászok és kozmetikusok is. Kiskunhalasi és kecskeméti szakembereket kérdeztünk az elmúlt egy hét tapasztalatairól.

Munkatársainktól

Az első két-három hétre szinte mindenhol elfogytak a szabad időpontok

Forrás: shutterstock

Fotó: Shutterstock

Dr. Dutkay Lórántné Erika mesterkozmetikus, a kiskunhalasi Aphrodité Szalon tulajdonosa megkeresésünkre elmondta: már a nyitás bejelentésének napján sokan telefonáltak nekik, a következő hetekre szinte teljesen elfogytak a szabad időpontok.

– Április 8-án már fogadhattuk is az első vendégeket, mert mindig jelentős tartalékunk van a különböző termékekből,

sőt, a bezárás ideje alatt leltározni is tudtunk, így amire esetleg még szükség volt, megrendeltük – mondta.

Hangsúlyozta továbbá, hogy Magyarországon elsőként ők szereztek be olyan térsterilizáló készüléket, ami teljesen vírusmentes környezetet biztosít. Emellett pedig még tavaly vásároltak érintésmentes fertőtlenítőt az előtérbe, így a vendégeik maximális biztonság mellett vehetik igénybe a szolgáltatásaikat. A nyitás pedig nem csupán a szépítkezés és a munka miatt volt fontos a kiskunhalasi szakember szerint.

– Már nem pusztán hivatás számomra a szakmám, hanem egy olyan lehetőség, ami biztosítja a társas kapcsolatok ápolását, az otthonról való kimozdulást, amire az elmúlt egy évben korlátozottan van lehetőségünk. Ezt érzem a vendégeinken is, nagy eseménynek számít a hétköznapjaikban, amikor eljönnek hozzánk – fogalmazott Dutkay Lórántné Erika.

Hasonló tapasztalatokról számolt be Barabás Anita, a kiskunhalasi SzépségMűhely fodrásza is. Már aznap, amikor kiderült, hogy megszűnnek a szolgáltatásokat érintő védelmi intézkedések, késő estig csörögtek telefonjaik a bejelentkezések miatt.

– Gyorsan betelt az első két-három hét, annál is inkább, mert mi egy éve már úgy dolgozunk, hogy egyszerre csak egy fodrász és egy vendég tartózkodik a SzépségMűhelyben. Hiába van két székünk a két fodrász részére, most mi sem találkozunk, csak műszakváltásnál – tudtuk meg Barabás Anitától.

A fertőtlenítés szinte folyamatos a szalonban, minden vendég után fertőtlenítenek mindent, amivel érintkeznek, így például a fejmosó tálat, a kilincseket és az eszközöket.

Mind a vendégek, mind a dolgozók maszkban vannak. A két műszak pedig nem találkozik egymással, a délelőttös és délutános műszak között fél óra szünetet tartanak, szellőztetnek, fertőtlenítenek. Barabás Anita azt is elmondta, hogy a pandémia előtt a hajfesték hatóideje alatt egy-egy hajvágás, másik festés felrakása belefért, de ilyen rég volt náluk. Most egyszerre csak egy személlyel foglalkoznak.

– Azt vesszük észre, az emberek jobban is igénylik a figyelmet. A telefonos bejelentkezések is hosszabbak egy kicsit a megszokottnál, mert most nem marad el a kérdés: Ugye jól vagytok? Utána következik csak az időpont egyeztetése – mesélt tapasztalatairól a szakember.

Kecskeméten, az Alfa szépségszalon vendégköre kitartóan várta már az újranyitást. Családi vállalkozásban Zsákai Mária és lánya, Nagy Szilvia fodrászattal, gyógypedikűrrel és műkörömépítéssel foglalkozik. Az első napokban telt házzal működött a szalon, aminek nagyon örült a két tulajdonos. Elfáradtak a nagy hajtásban, de jólesően, hiszen számukra nagyon nehéz volt az elmúlt egy hónap zárvatartás, mind lelkileg, mind anyagilag.

– Mindenki nagyon türelmes volt az elmúlt napokban, mely a mi munkánkat is megkönnyítette. Nem panaszkodtunk, mindent beleadtunk, hogy kiszolgáljuk a vendégkörünket, hogy mielőbb mindenki sorra kerüljön

– mesélte Nagy Szilvia kézápoló, műkörömépítő.

– A kényszerű zárvatartás nagyon megviselt minket. Lelkileg családilag tartottuk egymásban a lelket, anyagilag pedig a tartalékból kellett élnünk. Próbáltam hasznosan kitölteni az üres óráimat és online fejlesztettem magam. Szerencsére a szakoktatók ingyenes képzéseket tartottak nekünk, ezzel is segítve minket. Ebben a szegmensben kisvállalkozásként ugyanis nagyon nehéz most a járvány alatt – tette hozzá.

Az első két-három hétre szinte mindenhol elfogytak a szabad időpontok
Fotó: shutterstock

A zárvatartás alatt is ér­keztek telefonok a szakemberekhez.

– A lenőtt, hosszú körmök miatt többen felhívtak, mindenkinek azt tanácsoltam, kizárólag reszelővel reszelje meg, mással ne nyúljon hozzá. A kényszerbezárás a nagyobb problémát a gyógypedikűrös vendégeknek jelentette, hiszen náluk egy benőtt köröm, egy berepedezett sarok egészségügyi probléma, nem mindegy, hogyan orvosolja. Így édesanyám a nyitás után főként ezen vendégeire fókuszált, a fodrászat mellett – mondta végül Nagy Szilvia.

Egy másik szalonban dolgozó kecskeméti kozmetikus is megosztotta szomorú tapasztalatait. Elmondta: egyelőre kilátástalan számára a jövő. Sajnos ő inkább azt érzékelte az elmúlt napokban, hogy alig akad vendége. Mint mondta, sokaknak nem telik kozmetikai kezelésre, vagy pedig nagyon félnek a társas érintkezéstől.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában