Naponta fertőtlenítik a kecskeméti buszokat

Folyamatosan, napi rendszerességgel fertőtlenítik Kecskeméten a helyi tömegközlekedésben résztvevő buszokat.

Hraskó István

Forrás: INTER TAN-KER Zrt.

A buszokat üzemeltető Inter Tan-Ker Zrt. – a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. partnere – csütörtökön közölte szerkesztőségünkkel: a kecskeméti telephelyen napi rendszerességgel fertőtlenítik a közösségi közlekedésben résztvevő autóbuszaikat és megfelelő higiéniás készítményekkel látják el az ott dolgozókat. Munkájuk során fertőtlenítik a kapaszkodókat, a leszállásjelzőket, az üléseket és a vezetőfülkét is.

Az üzemeltető cég felhívja a figyelmet,

a jelenlegi járványügyi helyzetben nagyon fontos, hogy mindenki felelősségteljesen viselkedjen, különösképpen a közösségi közlekedésben,

ahol egy légtérben töltenek el az utasok hosszabb-rövidebb időt együtt. Kérik az utasokat, hogy a védőmaszkot helyesen – orrot és szájat eltakarva – viseljék a megállókban várakozva és az autóbuszokon is, az utazás teljes időtartama alatt. Az Inter Tan-Ker kéri azt is, hogy ha lehetőség van rá, az utasok felszállás előtt és leszállás után is fertőtlenítsék kezüket, ezzel is fokozottan ügyelve saját maguk és utastársaik egészségére.

A buszokon a vezetőfülke mögött lévő utasüléseket mindkét oldalon lezárták, azokat nem lehet használni. Továbbra is igénybe lehet venni az első ajtót felszállásra, azonban kérik, hogy az utasok a busz padlóján piros-fehér csíkkal jelzett vonal mögé álljanak, betartva a járványügyi helyzet miatt szükséges távolságtartást a buszvezetőtől. Egyúttal köszönik az utasok eddig tanúsított együttműködő és támogató magatartását a vírusveszély elleni küzdelem során.

Fotó: INTER TAN-KER Zrt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában