beruházások

2021.02.17. 17:25

Őszre elkészülhet az új ballószögi bölcsőde

Befejeződött a kerékpárút építése, az új buszöblök kialakítása, épül a bölcsőde, bővül a szennyvízcsatorna-hálózat. A tervekben pedig több közlekedésfejlesztési beruházás szerepel. Röviden így foglalhatnánk össze Ballószög mindennapjait.

Sebestyén Hajnalka

A ballószögi bölcsőde építése jól halad

Fotó: Sebestyén Hajnalka

Az elmúlt években folyamatos fejlődés látható Ballószögön. A fejlesztések mindegyike – az utak aszfaltozásától az óvodák bővítéséig, korszerűsítéséig – az ott élők komfortérzetét javítja. A sor az elmúlt hónapokban sem szakadt meg. A leglátványosabb a Ballószög és Kecskemét-Kadafalva közötti kerékpárút megépítése volt, mely már régi igényként fogalmazódott meg a bel- és külterületen élőkben.

– Az 1600 méteres szakasz a Ballószög belterületén lévő Balló bolttól vezet Kadafalva határáig, a Határ útig – részletezte Somogyi Lajos polgármester.

– A kétsávos kerékpárutat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, azaz TOP-os pályázat jóvoltából valósíthattuk meg. A kivitelezésre 123 millió forintot nyertünk, melyhez 50 millió forint saját forrást kellett hozzátennünk. Jelenleg folyamatban van az államkincstár felé egy beadott 15 százalékos ráemelési kérelmünk. A pénzből nemcsak a kerékpárutat építettük meg, a beruházás részeként megújult a községünk központi buszmegállója, egy másik buszöböl építése pedig most kezdődik. Az év végén átadott kerékpárutat örömmel használja a lakosság. Különösen fontos a Karácsonyi óvoda tekintetében, mely így immár kerékpárral is biztonságosan megközelíthető. Bízunk abban, hogy a jövőben folytatódhat a kerékpárút építése Kecskemét irányába – tette hozzá.

Jelenleg két látványos beruházás zajlik Ballószögön. Augusz­tusban kezdődött el az iskola szomszédságában az új, két csoportszobás bölcsőde építése. Emellett hetek óta folyik a Zsíros dűlőnél, az Ezerjó és a Kadarka köz irányába a külterületet érintő szennyvízcsatorna- és ivóvízgerinc építése.

– A bölcsőde építése szintén megyei TOP-pályázat jóvoltából készül. A munkálatok jól haladnak, a tervek szerint szeptemberre elkészül. Az új, két csoportszobás és konyhával ellátott bölcsődére 295 millió forintot nyertünk, ehhez még 50 milliós önrészt kell hozzátennünk. Mivel az étkeztetést is saját konyhával szeretnénk megoldani, így további 20 millió forint szükséges a konyhatechnológiai berendezésekhez, de ehhez a Pénzügyminisztérium pályázatán remélünk támogatást, melyet áprilisig kell benyújtani – jegyezte meg Somogyi Lajos.

A ballószögi bölcsőde építése jól halad
Fotó: Sebestyén Hajnalka

A polgármester kitért a jövőbeli terveikre is

– Hat közlekedéssel kapcsolatos építési tervet adtunk be engedélyeztetésre. Több zebrát terveztettünk a község belterületén, és újabb buszöblök kiépítésében is gondolkodunk a Határ útnál. Az iskola melletti utcát aszfaltoznánk, és új parkolókat építenénk. Tervben van egy új játszótér kialakítása az új részen, engedélyeztetve van a ravatalozó átalakítása. A faluház felújítása is megakadt, egy közel 50 millió forintos pályázatunk nem nyert. Fontos cél lenne az iskola bővítése is, mert az idei évtől két első osztály indult és ez várható a következő években is. Hosszú távú célunk egy körforgalom a Karácsonyi óvodánál, mely még biztonságosabbá tenné a közlekedést. Az idei Magyar Falu Programból pályázzuk meg újra a községet az ágasegyházi úttal összekötő Zsíros dűlő fennmaradó 750 méteres szakaszának újraaszfaltozását, szélesítését. Ez közel 50 millió forintos beruházás lesz – mondta végül.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában