2021.02.01. 18:02
Märcz Fruzsina szerint az átoltottság jelenthet megoldást
Märcz Fruzsina, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház művésze sajnos vesztett el hozzá közelálló személyt a koronavírus miatt, ezért fontosnak tartja az oltást.
Märcz Fruzsina színművész
– Azt gondolom, hogy bármilyen mellékhatásai is legyenek az oltóanyagnak, még mindig nem olyan komolyak, mintha az ember elkapná a koronavírust. Az utóbbi időben mindenki körül megszaporodott azoknak a száma, akik valamilyen formában átestek a betegségen. Nekem sajnos olyan ismerősöm is volt, akit elvesztettem a koronavírus miatt – mondta hírportálunknak Märcz Fruzsina.
– Senki nem tudja, hogy hosszú távon milyen szövődményeket, problémákat okoz a betegség, úgyhogy én nem szeretnék koronás lenni. Nyomon követem az oltóanyagok fejlesztését, és a Pfizer-vakcina előállítása, valamint tesztelése elég átlátható volt, így megbízhatónak tűnik számomra. Anyaként azt is tudom, hogy a gyermekem első életévében mennyi kötelező oltást kellett felvennünk, ezek mindig az egészségünk megőrzését szolgálták – tette hozzá.
– Nagyon hiányzik már, hogy közönség előtt játszhassunk, de még a legoptimistább becsléseim szerint is április-májusra tehető, mire a teljes szakmát végigoltják. Persze addig is próbálunk és lelkesek vagyunk, de a kulturális ágazat mellett a gazdaságban is hatalmas károkat okoz már ez a hosszú leállás – mondta a kecskeméti teátrum színművésze, majd hozzátette, szerinte az egész világnak az az érdeke, hogy minél hamarabb túl legyünk a koronavíruson, ehhez pedig átoltottságra van szükség.
![](https://cdn.baon.hu/2021/12/2DiN_JnAYw3zJ8_fdmqb8_AD3GzX1YkjqD3x3O11be4/fill/1853/2560/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA1MGM0Yzc4ZjllMTQ3NTlhZGQ2NjQwNTA1ZmQ2ZTk0.jpg)
koronavírus (Bács-Kiskun megye)
- Ennyien születtek és haltak meg Bács-Kiskunban az elmúlt években
- Mutatjuk a friss, kecskeméti szennyvízadatokat
- Itt vannak a friss, kecskeméti szennyvízadatok
- Koronavírus: az előző héten is megvizsgálták Kecskemét szennyvizét
- Ismét megvizsgálták Kecskemét szennyvizét, mutatjuk az eredményeket