Hulladékcsökkentés

2020.12.04. 07:00

Apró ajándékokkal mondtak köszönetet a kocséri diákok

Számos országban no­vember 21. és 29. között tartják az Európai Hulladékcsökkentési Hetet, melyhez idén is csatlakoztak a kocsériak.

Horváth Péter

Az iskolások kézzel készített tárgyakkal kedveskedtek

Fotó: Petőfi Népe

Az akció célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a minket körülvevő világ véges erőforrásaira és rámutasson a fenntartható élet szükségességére.

– Ebben az évben a koronavírus-járvány nem tette lehetővé az ilyenkor megszokott közösségi alkotás és összejövetel örömét, ám hála a kocsériak jó szívének, segítő szándékának, Lepd meg a Kukás bácsit! felhívásunkra nagyon sok magánszemély és az iskola tanulói is szép számban csatlakoztak – mondta Dávid Krisztina, a Legyünk Kocsér Jó Gazdái közösség tagja.

A csoport felhívására szerény ajándékkal köszönték meg a kukás bácsik egész éven át tartó munkáját. – Ők azok, akik bármikor jönnek, ha esik, ha fúj, ha hideg, ha meleg van. Időnként nagyon emberpróbáló feladat az övék, melyet szerettünk volna megköszönni. Apró, kézzel készített ajándéktárgyak, édesség, gyümölcs, szaloncukor, alkoholmenetes sör és néhány kedves sor fogadta őket kisiskolásainktól. A kukás bácsik nagyon meghatódtak ezen a gesztuson és szívből megköszönték azt – mondta Dávid Krisztina.

Az akció hetében a csoport közösségi oldalán számos kvízkérdést tettek fel a szervezők a településükről elszállított hulladékhoz kapcsolódóan. Dávid Krisztina elmondta, hogy az online felületen is igen aktívak voltak a helyiek, akiknek részvételét apró ajándékkal köszönték meg a szervezők.

Dávid Krisztina reményét fejezte ki, hogy jövőre ismét személyesen alkothatják meg az ajándékokat a csoport tagjai, és emlékeztetett, hogy a környezetünket óvni, védeni addig is feladatunk. Ők továbbra is mindent megtesznek ezért.

Az iskolások kézzel készített tárgyakkal kedveskedtek
Fotó: Petőfi Népe

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában