élővilág

2020.10.01. 19:30

Figyelik a madarakat megyénkben is

Szombaton rendezik meg a 27. Európai Madármegfigyelő Napokat Magyarországon.

Tapodi Kálmán

Lesz állványos teleszkóp, de távcsövet is vihetnek a résztvevők

Forrás: Petőfi Népe

Fotó:

Játékos verseny is lesz az országok között, ahol a helyszínek, a résztvevők és a megfigyelt madarak száma alapján dőlnek el a virtuális dobogós helyek. Magyarország általában előkelő helyen, az első ötben szokott szerepelni, tavaly mindhárom kategóriában az élen végzett hazánk. A Magyar Madártani Egyesület közlése szerint az összesített magyar eredmény gyarapításához nemcsak szervezett helyszíneinken lehet hozzájárulni, hanem bárki megszámolhatja a kert, az utca, a közeli park madarait is.

A résztvevők számára az a kérés, hogy jegyezzék fel a megfigyelés helyszínéül szolgáló települést és a megyét, a résztvevők számát, a megfigyelt madarak összlétszámát, a három leggyakoribb madár nevét és példányszámát, esetleg a ritka vagy érdekes madarak felbukkanását. Ezeket az adatokat kell elküldeni a program honlapoldaláról letölthető, okostelefonon is kitölthető elektronikus űrlapon vasárnapig.

Dávodon a Földvári-tónál lesz a megfigyelés, a találkozó a helyi madárgyűrűző állomásnál lesz reggel 7 óra 30 perckor. Érsekcsanádon, a Harábó tőzeggödörnél 9 órára várják a természetbarátokat. A császártöltési Vörös-mocsárnál 8.30-kor kezdődik a madármegfigyelés. Találkozó: Császártöltés-Kiscsala, az egykori Csala csárda parkolója, az 54. számú főút mellett. Bácsalmás mellett a Sós-tó lesz a helyszín, ahol a parkolóban 9 órára várják az érdeklődőket.

Lesz állványos teleszkóp, de távcsövet is vihetnek a résztvevők
Fotó: Petőfi Népe

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában