GALÉRIÁVAL

2020.09.06. 14:37

Két napos szüreti mulatságot tartottak Kiskőrösön

Több ezren látogattak ki a hétvégén a kiskőrösi szüreti napokra.

Barta Zsolt

A város vezetése korábban arról döntött, hogy szerényebb körülmények között, de mégis megtartják a település legnagyobb ünnepét annak ellenére, hogy a környékbeli településeken elmaradtak a szüreti fesztiválok.

A rendezvényhez kapcsolódóan ünnepelték meg pénteken az Ágnes Galéria 10. születésnapját a művelődési házban, ahol Komjáti Anett kiállításának megnyitója után Adagio címmel öt neves művész zenés irodalmi műsorral kalauzolta el a népzene és a magyar költészet csodálatos korszakaiba a nézőket.

Szombaton a főtéren, a városi nagy sátor alatt kezdődött a programsorozat, ahol a helyi tánccsoportok bemutatóit tekinthették meg az érdeklődők. Felléptek a Kiskőrösi Néptánc Együttes diákjai, a Szivárvány Néptánc Együttes, a Kiskőrösi Népdalkör, majd a G-FLOW Tánciskolai diákjai, akiket a mazsorettcsoportok előadása követett. Ezt követően Domonyi László polgármester nyitotta meg a nagyszínpadon a rendezvénysorozatot.

Mint mondta, a város közössége kétszáz éve foglalkozik szőlőtermesztéssel, ezért is kap fő szerepet minden évben a szüret a város ünnepei között. Az idén kiváló a szőlő minősége, az árak bizakodásra adnak okot – hangsúlyozta. Megemlítette a járvány okozta változásokat, amely miatt a város közönsége nem ünnepelhet ugyanúgy, mint korábban. Nagynevű előadókat most nem hívtak, de a helyi előadók, fellépők megteremtik a jó hangulatot – mondta a város első embere. Végül a polgármester kiemelte, hogy mindenki tartsa be a járványügyi biztonsági előírásokat.

A rendezvényhez kapcsolódóan idén is megrendezték a borteret, ahol három helyi, és négy környékbeli borászat várta a borkedvelőket. A szüreti mulatságon három képzőművészeti kiállításra is várták az érdeklődőket. Az egyik azért is volt különleges, mert Kunhegyesi Ferenc Prima Díjas festőművész ötvenedik születésnapja alkalmából állította ki a képeit. Szombat este koncerttel, másnap gyermekműsorokkal, egyéb színes programokkal folytatódott a Kiskőrösi Szüreti Mulatság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában