Az intenzív ágyak számát növelni kell

Az egyre növekvő betegszám miatt bővítik a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház felnőtt-fertőzőépületében kialakított járványkórház intenzív osztályának kapacitását – nyilatkozta az M1 híradójának dr. Szepesvári Szabolcs főigazgató. A legfrissebben közölt adatok szerint negyvenkét beteget kezelnek a járványkórházban, közülük négyen vannak lélegeztetőgépen.

Mester-Horváth Nikolett

A teljes védőruhába öltözött dolgozók a külső folyosóról lépnek be a kórtermekbe

Fotó: Pozsgai Ákos

A kiskunhalasi járványkórházban szabályozott betegúttal biztosítják a koronavírus-gyanús és az igazoltan koronavírus-fertőzött betegek teljes elkülönítését. Az osztályra való felvétel előtt a sürgősségi betegvizsgálatok és a mintavételek a járványkórház földszintjén kialakított öt rendelőből álló, légúti sürgősségi betegellátó osztályon (SBO) történnek – ismertette az eljárásrendet dr. Szepesvári Szabolcs az M1 híradójában.

– A koronavírus-gyanús betegeket egyéni izolációban helyezzük el, tehát egy kórteremben kizárólag egy gyanús beteg van. Huszonhét kórterem áll rendelkezésünkre, és ahhoz, hogy a betegutak ne keveredjenek, ezeknek a kórtermeknek járványügyi szempontból két ajtaja van. Az egyik az épület belső folyosója felé néz és hermetikusan lezárt, nem nyitható ki. A másik ajtó az udvarról, kívülről közelíthető meg. Ezeket csak akkor nyitjuk ki, amikor a kollégák dolgoznak és be kell menniük a kórterembe, egyébként zárva tartjuk őket. Az udvarra néző ablakok viszont kinyithatók – mondta a főigazgató.

Dr. Frei Norbert, a halasi járványkórház Covid intenzív osztályának megbízott osztályvezető főorvosa az M1 híradójában elmagyarázta, miért osztották zöld, szürke és vörös zónákra az épületet.

– Egy vírusmentes, úgynevezett zöld zónába érkeznek a dolgozók, itt történik meg az átöltözés és a könnyített védőruhába való beöltözés. Innen lépnek be a szürke zónában, ami alapvetően tiszta, de alacsony kockázatú fertőzés előfordulhat. Azért tartottuk szükségesnek a szürke zónát, hogy a szakdolgozóknak a betegellátás teljes része alatt ne kelljen az egész testet eltakaró védőruhában dolgozniuk, csak a beteggel való kontaktus során. Így a kórtermek zárt ablakain keresztül történő betegmegfigyelés és az adminisztráció nem teljesen beöltözve történik. A vörös zóna pedig a kórtermeket jelenti, ahol a fertőzött és gyanús betegek fekszenek – részletezte.

A teljes védőruhába öltözött dolgozók a külső folyosóról lépnek be a kórtermekbe
Fotó: Pozsgai Ákos

Egyúttal azt is elmondta a főorvos, hogy csütörtökön a náluk kezelt negyvenkét páciens közül három férfi és egy nő beteg volt lélegeztetőgépen. A legidősebb hetvenkettő, a legfiatalabb negyvenkilenc éves.

A halasi Covid intenzív osztályt a folyamatosan növekvő betegszám miatt első ütemben, dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterének kérésére, hatról tizenkét ágyasra bővítették a napokban, de rövidesen negyven ágy lesz az osztályon.

– Nyolcvannégy ágy áll rendelkezésére a kórháznak koronavírusos betegek ellátására a járványkórházon belül. A járványügyi dinamika azt mutatja, hogy nem olyan sokára meg kell nyitni a mobil konténerkórházat. Erről folyamatos egyeztetés történik a járványügyi hatóságokkal, a tiszti főorvossal és a minisztériummal – nyilatkozta dr. Szepesvári Szabolcs.

Elmondása szerint a jelenlegi helyzetet a kórház tudja kezelni, a megfelelő számú felszerelés és szakember az intézmény rendelkezésére áll, miközben a főépületben is minden járóbeteg és fekvőbeteg ellátása megtörténik.

– A mobil járványkórházba vezényelt dolgozókkal fogunk elindulni – tette hozzá a főigazgató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában