beruházás

2020.08.27. 14:00

Még idén elkészül az új rendezvénytér Halason

A halasi Sóstó partján több mint egy éve bekerített és lezárt területen eddig meglehetősen vontatottan folyt a munka, néhány napja azonban a korábbiaknál jóval többen dolgoznak az építkezésen és egyre látványosabb az eredmény.

Pozsgai Ákos

Gőzerővel folyik az építkezés a Sóstó partján

Fotó: Pozsgai Ákos

A Halasi Média és Kultúra Kft. sikeresen pályázott a Kiskunhalas-Sóstó turisztikai fejlesztése című projekttel, amely részben euró­pai uniós, részben pedig magyar kormányzati támogatással valósul meg a halasi Sóstón. Összesen 81 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az önkormányzati cég a beruházás megvalósítására.

A tópart egy részét tavaly tavasszal zárták le a látogatók előtt, előbb a régi épületeket bontották el, majd a sikeres közbeszerzési eljárás során kiválasztották a beruházást megvalósító céget.

Egy stílusában az eddigi épületektől teljesen eltérő, látványos, részben fedett rendezvénytér épül, amely, ha elkészül, illeszkedik majd a tóparti környezetbe. Az épületben lesz öltöző, női, férfi- és mozgáskorlátozottak számára vizesblokk, illetve büfé is. Épül egy kőszínpad is, megújul a kerítés, a strand területén új közvilágítást építenek ki, új padokat és hulladékgyűjtő edényeket helyeznek el, valamint parkosítják a területet. A várható növekvő látogatószámra tekintettel új parkolókat is építenek, amely mellett járda is lesz. A strandfürdő területén térkővel kirakott sétány is épül, és felújítják az 53-as főút felőli bejáratnál lévő épületet is.

Az építkezés az elmúlt hetekben látványosan felgyorsult, a beruházás nagy része még ebben az évben elkészül. Az önkormányzat saját forrásból már korábban felújította a sóstói kilátót, az építményt a Városgazda Zrt. dolgozói megerősítették, a korhadt részeket kicserélték és a teljes szerkezetet állagjavító anyaggal kezelték, valamint új festést kapott. Kicserélték a korábban megrongált információs táblát is, valamint új világítást kapott a torony.

Gőzerővel folyik az építkezés a Sóstó partján
Fotó: Pozsgai Ákos

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!