GALÉRIÁVAL

2020.08.09. 10:12

Kiállítással és könyvbemutatóval emlékeztek a bugaci kispöfögőre

Zsúfolásig telt szombaton vasútbarátokkal, egykori vasutasokkal és utasokkal a bugaci művelődési ház, ahol vasúttörténeti kiállítással és könyvbemutatóval emlékeztek a bugaci kispöfögőre.

Vajda Piroska

A Szegedi Vasúttörténeti Alapítvány ünnepi eseményén mutatták be a Száz éve épült a Galambos-Bugac közötti kisvasút című hiánypótló könyvet is, melyet a Harkakötönyben élő amatőr történész, korábban mozdonyvezető Selymesi Sándor írt. Elmondta, 1920. december 15-én adták át a mindössze 15 kilométeres erdei kisvasutat, amely csupán egy évtizedig működött.

Az ország számos pontjáról érkezett vendégeket Endre Gábor, Bugac alpolgármestere üdvözölte. Köszöntőjében arról beszélt, hogy milyen sokat jelentett a bugaciak számára a kisvasút. – Számunkra a kisvasút nem csupán közlekedési eszköz volt. Olyan volt mint a harangszó. Tudtuk, mikor jön a „munkás”, azaz a fél ötös vonat, amivel a szüleink érkeztek haza a munkából. Amikor a vonatot meghallottuk, rohantunk hazafelé – idézte fel gyermekkori emlékeit az alpolgármester.

Nagy József, házigazda, az alapítvány kuratóriumi titkára, egykori mozdonyvezető is számos kedves, személyes történetet osztott meg a kispöfögőről. Azt is elmondta, hogy az egykor nagyon népszerű kisvonat 1928-tól 2009. december 12-ig szállította az utasokat Kecskemét-Bugac-Kiskunmajsa vonalon. A kiskőrösi szárnyvonalat Törökfáiból elágazva 1952-ben adták át a forgalomnak. Az egyforma hosszúságú 52-52 kilométeres vonalakon napi három vonatpár közlekedett.

A hagyományőrző rendezvény a vasúti hajtányok parádéjával és a nagyszabású bejelentéssel zárult. Nagy József elmondta, a Kiskunsági Hajtánypálya projektjét elfogadta a MÁV, a vasúttársaság segíti és támogatja annak a megvalósítását. Kékesi Márton, a projekt ötletgazdája a Kiskunsági Hajtánypálya megvalósításának terveiről számolt be. Elmondta, az egykori Kecskeméti Kisvasút vágányait szeretnék újra élettel megtölteni, szabadidős elfoglaltságot, sportolási lehetőséget biztosítani a hajtányozók számára. Hozzátette: a mai nap ennek a társadalmi igénynek a kifejezése is. Történtek már előrelépések, sőt törvénymódosítás is született, ugyanakkor ehhez még sok mindent teljesíteni kell. Így például a pályát járhatóvá és biztonságossá kell tenni, amiben szívesen fogadják az önkéntesek segítségét – hangsúlyozta Kékesi Márton, a MÁV-START Zrt. járműkonstrukciós vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában