galériával

2020.08.15. 13:10

Két diakónust szenteltek pappá Kalocsán

Marton Arnold Vilmost és Kullai Attilát szentelte pappá dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke, augusztus 15-én, Szűz Mária halálának és mennybevételének napján, vagyis a Nagyboldogasszony-főszékesegyház névadójának ünnepén.

Gábor János

Prédikációjában hangsúlyozta: bár a papokra napjainkban „szociális munkásként és tanítóként” tekintenek az emberek, ennél többé, a természetfeletti hirdetőivé kell válniuk, úgy, hogy a Szentírás tanításaival adnak választ napjaink problémáira és eseményeire. Az érsek a papi hivatásról általában szólva elmondta: „ma nagyon szívesen beskatulyázzák” isten szolgáit „a szociális munkások, vagy tanítók közé”.

– Szó se róla: ezek nagyon értékes foglalkozások, csakhogy ha nincs természetfeletti célja a papi életünknek, akkor megmaradunk ezen a szinten. Mi az örök életnek az égisze alatt végezzük papi munkánkat. Éppen ezért Szűz Mária mennybevételének ünnepe kapcsolódik a hivatásunkhoz. Ő a papságunkkal is szoros kapcsolatban van, holott nem volt apostol, de az apostolok királynőjének nevezzük – magyarázta dr. Bábel. – Bár nem volt ott az utolsó vacsorán, amivel Jézus azt akarta jelezni, hogy férfiakat választott a papságra, ott állt a kereszt alatt, és Szent Bernert szavával mondva: „lelkében meghalt, és lelkében feltámadott az ő fiával, Jézus Krisztussal” – nyomatékosított amellett érvelve, hogy a Szentanyát „társmegváltóként” kell tisztelni.

Az érsek óvva intette az egyházban dolgozó atyákat „a magamutogatástól és a nárcizmustól”, ami a körükben is felütötte a fejét. Mint mondta, jó példa volt erre, hogy a pandémia alatt ki mit tett fel magáról a Facebookra. Ezen a ponton leszögezte: a pap nem saját magát kell hirdesse, hanem Jézus Krisztust, mert ez egy szolgálat, aminek közösségépítő feladata van. „Nem egy álombeli, ideális közösséget kell szeressünk, mert olyan nincs, hanem azokat, akik eljönnek a templomba, a plébániára”.

– Tóth Tihamér (20. századi, veszprémi püspök, író, egyetemi tanár – a szerző) mondta: „egyik kezedben legyen a szentírás, a másikban az újság”, vagyis a mai élettel konfrontálva, arra gondolva, azoknak a kérdéseknek választ adva próbáljunk prédikálni. Reflektáló emberek legyünk, a magunk sorsára is, és újra meg újra fel kell tenni a kérdést, ami mindig megmarad, még a pap számára is, hogy miért vagyunk a világon? Meg kell válaszolni a ma emberének, hogy nem csak kenyérrel él az ember, hanem lelki dolgokkal is táplálkozik – fogalmazott a szentelés előtt az érsek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!