tömegsport

2020.08.07. 17:40

Jótékonysági futást szerveznek a szabadszállási mentők javára

Második alkalommal szervezi meg jótékonysági futóversenyét a Szabadszállási Mentőalapítvány. A tömegsportrendezvényt augusztus 16-án tarják meg, a start és a cél helyszíne ezúttal a vásártér lesz.

Gulyás Sándor

Közel kétszázan álltak rajthoz a tavalyi jótékonysági futáson

Fotó: Gulyás Sándor

A versenyre nevezők négy távon, 400 méteren, illetve 2, 5, 10, 21 kilométeren mérhetik össze erejüket és tudásukat.

– A jótékonysági futóverseny megrendezésének ötlete Vermesné Molnár Katalin, egy nyugdíjas mentőbajtárs lányának fejéből pattant ki. Az első tömegsportrendezvényünket tavaly augusztusban tartottuk meg, melyre az ország harminchét településéről érkeztek versenyzők. A nevezési díjakból befolyt összegből a helyi mentőállomás dolgozói számára vásároltunk munkacipőket 400 ezer forint értékben – mondta el hírportálunknak Asbóth György főszervező, a Szabadszállási Mentőalapítvány kuratóriumának tagja.

A szervezők a sikeren felbuzdulva úgy határoztak, hogy a jövőben minden esztendőben megrendezik jótékonysági futóversenyüket, hozzájárulva ezzel is a szabadszállási mentők eszközállományának fejlesz­téséhez.

– Alapítványunk azzal a céllal alakult, hogy az új mentéstechnikai eszközök beszerzésével, a dolgozók továbbképzésének támogatásával segítse az Országos Mentőszolgálat szabadszállási mentőállomásának működését, tovább emelve így a város és térségének mentési színvonalát. A város és a helyi vállalkozások rendszeres anyagi segítségének köszönhetően az elmúlt közel négy esztendő alatt több diagnosztikus és terápiás eszközt tudtunk vásárolni, melyeket a szabadszállási eset- és mentőgépkocsiban hasznosíthatnak a kollégáink. Támogattuk a gépkocsivezetők továbbképzését, illetve hozzájárultunk ruházatuk megújításához is. Az idei ­jótékonysági futóversenyen befolyt nevezési díjakból a betegellátáshoz szükséges takarókat szeretnénk vásárolni a szabadszállási mentők számára – tette hozzá a főszervező.

Közel kétszázan álltak rajthoz a tavalyi jótékonysági futáson
Fotó: Gulyás Sándor

Sok emberért felelnek

A szabadszállási mentőállomás ellátási körzetébe tizenötezer ember tartozik. A szolgálatot egy mentőautóval és egy esetkocsival látják el elsődlegesen Szabadszállás, Szabadszállás-Balázspuszta, Fülöpszállás, Izsák, Kisizsák, Soltszentimre településeken, de a többi környező település esetkocsiszintű ellátásában is nagy szerep jut az állomásnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában