Kenyeres Zsolt

2020.08.10. 16:50

Elismerték a kalocsai pedagógus munkáját

Kenyeres Zsoltot, a Kalocsai Szent István Gimnázium történelem–földrajz szakos pedagógusát július végén, nem sokkal azután ismerték el több évtizedes tehetséggondozói munkájáért, hogy egyik tanítványa történelemből az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) bajnoka lett. A díjazott a vidéki intézmények nevében örül az elismerésnek, mert ez cáfolja a hiedelmet, hogy az országos versenyeken csak elit gimnáziumok tarolhatnak.

Gábor János

Kenyeres Zsolt, az idén OKTV-győztes fiával, Szilárddal, akit ő készített fel

Forrás: PN

– Nem igaz, hogy az OKTV csak elit iskolák versengése, mert sok vidéki intézmény is megméretteti magát – mondta Kenyeres Zsolt. Hozzátette, a jutalmazott tanárok között persze sokan voltak fővárosiak, de debreceni, gyulai és személyében például kalocsai szakember is pódiumra léphetett az elismerésért. A pedagógusok az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, Novák Katalin által aláírt oklevelet kaptak az OKTV kapcsán végzett kiemelkedően eredményes és áldozatos tehetséggondozói munkájukért.

Kenyeres Zsolt felidézte, hogy húszéves pályafutása alatt az OKTV-n kívül az Országos Középiskolai Problémamegoldó Versenyen, illetve a Lóczy Lajos Országos Földrajzversenyen is voltak döntősei és dobogósai, valamint 18 megyei döntős diákkal is büszkélkedhet. Szakmai hitvallása szerint egyébként a tehetség önmagában nem elég a sikerhez, ezért csak olyan tanulók felkészítését vállalja, akik „hajlandóak dolgozni is”, mert a versenyzés „hatalmas pluszmunkával jár”.

Kenyeres Zsolt, az idén OKTV-győztes fiával, Szilárddal, akit ő készített fel
Fotó: PN

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában