horgászhely

2020.08.08. 15:30

Egykor lovakat fürdettek a géderlaki Kobolya-tóban

Hosszú út vezetett a géderlaki Kobolya-tó mai arculatának kialakulásáig, de mára már a környék kedvelt horgászhelyévé vált a korábban lovak fürdetésére is használt tó. Vígh Sándorral, a Géderlaki Horgász Egyesület titkárával beszélgettünk, aki hatvan éve szenvedélyes horgász.

Zsigmond Enikő

Az egyesületi tagok közül hetvenöt-nyolcvan fő rendelkezik területi jeggyel

Fotó: Zsigmond Enikő

A géderlaki Kobolya-tó a paksi kompátkelő felé vezető útról balra nyíló kövezett földúton érhető el. Nagy fákkal övezett, szépen rendben tartott, több mint egyhektáros terület, melyet a községben Pusztalaknak hívnak. A dunai védgát belső oldalán található, valószínűleg az 1800-as évek végén egy nagyon magas dunai vízállás miatt feltört buzgár töltötte fel medrét, vizét azóta is a folyó vízállása szabályozza a talajvízen keresztül, mely idén kritikusan alacsony. Vagy száz évig a falu fürdőhelye volt, sokan itt mosták a nagyobb plédeket, s lovakat is fürdettek itt. Aztán lassan kezdett a tó és környéke elvadulni, szeméttel telni, benőtte a nád is. Volt itt néhányszor próbálkozás halastó kialakítására is, de egyik sem volt hosszú életű.

Hogy innen hogy jutottak el a ma már több mint harminc éve létező horgászegyesületig, a parkszerűen kialakított, szinte példás tisztaságú környezetig, a tó felé nyitott terasszal rendelkező kisházig, Vígh Sándorral, a Géderlaki Horgász Egyesület titkárával, alapító tagjával, a terület egyik tulajdonosával beszélgettünk, aki hatvan éve szenvedélyes horgász.

– Az egyesület 1989 novemberében alakult, akkor még a dunaszentbenedeki Új Hajnal Téesz égisze alatt. Azóta szervezetileg többször átalakult, de folyamatosan működik. Ma már a terület a kezdeti alapító tagok közül négy magánszemély és a géderlaki önkormányzat tulajdonában van, akik a terület használatát ingyen átadták a Géderlaki Horgász Egyesületnek. Az önkormányzat ezenkívül évenként támogatja a működést is. Ezenkívül nagyon sok segítséget adott ügyeink intézéséhez Kovács Sándor, a Bácshosz ügyvezetője. A vezetőség is szinte a kezdetektől változatlan, elnökünk Szabó Sándor, titkár jómagam, gazdasági vezető Nagy László, Molnár Mihály vezetőségi taggal hatvan éve horgászunk együtt, és Bukor István is szinte a kezdetektől segíti munkánkat, amit természetesen mindenki társadalmi munkában végez – mesélte Vígh Sándor.

Vígh Sándor, a Géderlaki Horgász Egyesület titkára
Fotó: Petőfi Népe

Az egyesületi tagság 140 fő körüli, főleg helybéliek és környékbeliek, de vannak budapesti tagok is. Közülük területi jeggyel 75–80 fő rendelkezik, fogadják azokat is, akik a Dunán szeretnének horgászni. Jelenleg létszámstop van, mint a titkár mondja, ennél többet nem bír el ez a víz. A klímaváltozást itt is megérzik, negyedszázada ezen a tavon olyan, hogy oxigénhiány, nem volt. Az utóbbi időben viszont négyszer is. Így vásárolniuk kellett egy aggregátort és vízforgatót, jelenleg még egy ilyen gépegyüttesre van bent pályázatuk, valamint az idén tudták szintén egy pályázat segítségével az informatikai feltételeket javítani, végre saját számítógépen intézik és tárolják az egyesület dolgait.

Mint azt Vígh Sándor elmondta, évente többször telepítenek, elsősorban pontyot, de csukát, süllőt és compót is. Mivel minden horgász álma a nagy fogás, szerettük volna megtudni, hogy mi volt a legnagyobb hal, amit kifogtak a tóból. Ezzel kapcsolatban Vígh Sándor elmondta, hogy nem örülnek a nagy testű halaknak, túl nagy az oxigénigényük, legutóbb, amikor nyáron „felborult” a víz, 35 kilós elpusztult busát is égettek el.

– Busát már tilos telepíteni, de még van a tóban, fogtak már belőlük 27 és 32 kilósat is. Bár, ha gond van a vízzel, jó jelzőhal – akár a süllő –, összeszedi az algát is, és mivel fent úszik a felszín közelében, mozgatja a vizet. De annak örülnénk, ha már mind horogra került volna. Sajnos harcsa is van még a vízben, pár éve sikerült egy 32 kilósat kifogni, aztán egy hatkilósat. Ezek valószínűleg véletlen kerülhettek a tóba egy telepítéskor. Korábbi telepítésből még amurok is élnek itt, a kárász meg elívik, tehát van utánpótlás. A márna, jászkeszeg nem él meg benne, dévérekkel is próbálkoztunk, de látszott, hogy nem volt számukra elég táplálék, soványak voltak. Sügéreket is tettünk bele, mert egy időben úgy elszaporodott a razbóra, hogy nem mertünk belegázolni a vízbe, mert csipkedték a lábszárunkat, de a sügérek, süllők összeszedik őket. A törpeharcsákat pedig csapdákkal fogtuk meg, idén még nem volt egy sem a kifogott halak között – mondta.

A tavat szorosan körülölelő, árnyat adó fák a horgászoknak áldást, a tónak viszont szennyezést jelentenek, róluk sok szerves anyag kerül a tóba, mely ott elrothad, tovább rontva a halak életterét. A legmélyebb pontja régen volt hét méter is, most a kis vízállásnál négy méter, de van egy csücske, ami mindössze fél méteres. Szerencsére nagyobb része homokos, de van sóderos és iszapos szakasz is, utóbbival sajnos nem tudnak mit kezdeni, százmilliókba kerülne a mentesítés.

A tó környékét az egyesület tagjai nagyon sok munkával kitisztították, és azóta is az önkormányzat segítségével tartják rendben. Régen, amikor társadalmi munkát hirdettek a terület takarítására, nagyon sokan ott voltak, de ma már nem ezek az idők járnak – mesélte Vígh Sándor.

Az egyesületi tagok közül hetvenöt-nyolcvan fő rendelkezik területi jeggyel

Az egyesület gondoskodik az utánpótlásról is. Az iskolásokat minden évben meghívják egy-két alkalommal horgászatra. Négy-öt horgász segít nekik a szerelésben, megmutatják a fogásokat, idén a hittanos táborosokat látták vendégül. A cél, hogy a számítógépek elől kimozdítsák a gyerekeket, ha csak néhány órára is, és úgy tűnik, lesz utánpótlás. A legfiatalabb tag hét év körüli, van néhány gyerek tag, ifi korú is tíz, két nő, a legidősebb pedig a 86 éves Tihanyi József, aki még aktívan lejár horgászni. Tavaly vesztették el Nemes Lászlót, aki ikonja volt az egész egyesületnek, nagy nevettető, szerencsével, szeretettel horgászott, képes volt otthonról megszökni a horgászat kedvéért, a legközelebbi horgászversenyt az ő emlékére rendezik.

– Ő a nagybátyám volt, hét-nyolc évesen ő fertőzött meg ezzel a szenvedéllyel, mely máig is az egyetlen hobbim. Fiaim is horgásznak, fiú unokámmal sajnos nem sikerült megkedveltetni, de a lányunokám, ha ritkán is vannak Géderlakon, de el szokott velem jönni horgászni – mondta Vígh Sándor.

A legnagyobb fogása egy tíz kiló fölötti amur volt és egy hatalmas harcsa, amit társaival közösen sikerült zsákmányul ejteni.

Vígh Sándor már nyugdíjas, fél műszakban besegít az önkormányzat kertészetében, de ha teheti, mindennap lent van a tavon. Három éve nosztalgiából a Dunára is kiváltotta az engedélyt, bár oda ritkán jut el. Mint mondja, a horgászegyesület ügyeinek az intézése, a géderlaki Kobolya-tó a szívügye, s nincs számára nagyobb öröm, mintha a tó partján, a csöndes, szép környezetben hódolhat szenvedélyének, s a víz és a jó levegő közben kisimítja a mindennapok ráncait.

A hónap fogása online játékunk tovább folytatódik, az augusztusi fordulóban ismét várjuk a legnagyobb, legemlékezetesebb fogásokat egy fotóval és a hozzá kapcsolódó rövid történettel augusztus 8. 12 óra és augusztus 31. 12 óra között a baon.hu/ahonapfogasa/ oldalon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!