A felhők között találták meg valódi hivatásukat a pilóták

A 43 éves Vigh Tibornak gyermekkori vágya volt a repülés, és még tizennyolcadik születésnapja előtt bele is kezdett az álom megvalósításába, először vitorlázógéppel. A Nyíregyházi Főiskola Repülőmérnöki Karán végzett, majd 2004-ben a Malévhoz került, ahol először Boeing 737-esen volt első tiszt. Egészen 2012-ig, a nemzeti légitársaság csődjéig itt dolgozott, majd a Qatar Airwys-nél, a világ legjobbnak tartott légivállalatánál folytatta.

– Gyakorlatilag a világ minden táján jártam, a Qatar Airways­nél nagyon hosszú távú járatokon repültem. Összesen 9500-9600 levegőben töltött óránál járok az utasszállító gépekkel, ezek között hétfélét vezettem, köztük Boeing 777-est, 787-est és Airbus A320-ast is – foglalja össze Tibor röviden, de igen hatásosan, milyen hatalmas tapasztalattal is rendelkezik.

Három éve viszont nagy váltásra határozta el magát, és a kezdőlökést ehhez az adta, hogy meghallotta a hírt: a Magyar Honvédség Airbus személyszállítókat fog vásárolni. Szeretett volna közelebb lenni Európához és Magyarországhoz, főleg a családjához, barátaihoz, és úgy döntött, hazaköltözik Katarból. Először a Wizz Airhez szerződött, majd elhatározta, hogy szerződéses katonának áll.

– Talán kicsit furcsának tűnhet, hogy az ember 42 évesen bevonul, de a pilóta élete nem éppen családbarát, főleg, ha külföldön dolgozik. Fiatalon ez még nem jelent problémát, de változnak a prioritások. Az volt a fő célom, hogy többet lehessek itthon, és a honvédségnél most számomra nagyon jó lehetőségek nyíltak – mondja Tibor.

Természetesen az Airbusokra gondolt, amelynek vezetése nem jelenthet majd gondot az ő rutinjával, csupán a civil légitársaságoktól eltérő eljárásokat kell majd elsajátítania. Neki is teljesítenie kellett a hathetes alapkiképzést, de ez cseppet sem esett nehezére, sőt, élvezte is a gyakorlatokat. Mint mondta, korábban is katonás rend szerint dolgozott, azzal a különbséggel, hogy a civil repülésben nincsenek rendfokozatok. A hétközi eltávok alacsony száma volt eleinte furcsa számára, aztán gyorsan hozzászokott ehhez is. Ahhoz, hogy az Airbus kapitányi székébe ülhessen, szimulátoros képzéssel és kiképzési repülésekkel tartotta fenn a jártasságát. A katonai esküt a napokban tette le, a szállítórepülő századhoz kerülve hamarosan ismét vezethet utasszállítót – immár katonaként.

Nem érezte lemondásnak a sok tanulást

Zolnai Lea hadnagy nagypapája az ötvenes években Tu-2-es bombázón repült, az ő visszaemlékezései annyira megragadták az akkor kislány Leát, hogy először kipróbálta a vitorlázórepülést Dunakeszin, a Malév Repülőklubnál, majd azt a nem mindennapi célt tűzte ki maga elé, hogy katonai pilóta lesz.

– Ebben láttam a legnagyobb kihívást, a legizgalmasabb feladatokat. Nem titkolt vágyam volt, hogy egyszer vadászpilótaként ülhessek bele egy Gripen ülésébe – mondja Lea. Kérdésünkre elárulja: szülei a kezdetektől támogatták, büszkék voltak elszántságára, kitartására, és noha természetesen máig aggódnak érte, tudják, ez az ő igazi hivatá­sa.

A Corvinus Egyetem környezetgazdálkodási agrármérnök szakára vették fel, de két hónap után kiderült, ez nem az ő világa. Elkezdett dolgozni, a következő évben jelentkezett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) biztonság- és védelempolitika szakára, majd megszerezte a felsőfokú angol nyelvvizsgát.

A NATO Flying Training Program in Canada (NFTC) kanadai katonai pilótakiképző program volt a nagy terve, és a kecskeméti repülőkórházban végzett háromnapos orvosi vizsgálat után Lea 1/A minősítést kapott, ami azt jelentette: tanulhat vadászpilótának. Éppen Szolnokon a földi előkészítő fázist teljesítette, mikor kiderült, az Amerikai Egyesült Államok felkínált egy helyet hazánknak az Aviation Leadership Programban. A jelentkezők közül Leának sikerült legjobban a nyelvi felmérő, ráadásul volt vitorlázós múltja, így ő utazhatott ki az USA-ba. A közel másfél év mély víz volt: távol a családtól, egyedüli magyarként a Mississippi állambeli Columbus Légibázison, ahol rengeteg elméleti óra és vizsga mellett Texan II T-6 turbólégcsavaros gépen tanultak repülni a hallgatók. Ő azonban állta a sarat.

– A világ minden tájáról érkeztek diákok, például Mongóliából is. Hihetetlenül egyéniségformáló időszak volt ez, kiszakadva a komfortzónából, mindennap bizonyítani, hogy helyem van ebben a képzésben – mondja Lea. Sikerrel elvégezte, nagyszabású avatási ceremónián vehette át a diplomáját. Közben azonban kiderült, hogy itthon a légierő nem vadászgép, hanem az újonnan vásárolt Airbus A319-es szállítórepülő pilótájaként számol vele. Akkor ezt csalódásként élte meg, mára teljesen megbékélt a helyzettel, és nem sajdul meg a szíve, ha hallja dübörögni a Gripeneket. Sőt, úgy látja, még jobban is járt így.

– Egy Gripennel valóban adrenalindúsabb, izgalmasabb a repülés, az Airbusban viszont nagyon jó, hogy egy teljes csapattal dolgozhatok együtt, érezhetem, hogy összetartozunk, ráadásul sok helyre eljuthatok, és repülés közben még egy kávét is lehet inni – összegzi mosolyogva az előnyöket Lea.

Eddig körülbelül 400 óránál jár az Airbuson, repült már Afganisztánba és Irakba is. Ő úgy látja, egy ilyen utasszállító vezetése más szempontból kíván tehetséget, mint egy műrepülőgépé, ahol érezni kell a gép minden rezdülését. Mint mondja, az Airbus nagyon okos gép, rendkívül sokat tud, a pilótáknak pedig meg kell érteniük, hogy mit miért csinál.

Lea soha nem érezte hátrányát női mivoltának a pilóták között. Az Airbusokra való átképzésnél mindenki tiszta lappal, egyenlő esélyekkel indult, ezen a típuson mindenki gyakorlatilag ugyanannyira kezdő volt, mint ő.

– Mindig örömmel tanultam, mert szenvedélyesen érdekelt a repülés, szerettem volna komolyan foglalkozni vele, így nem éreztem soha lemondásnak, hogy a könyvek fölött ülök. Az amerikai program nagy próba volt, de az ilyen benne van a csomagban – összegez nevetve.

Kilencszer ugrott ejtőernyővel, pedig félt

Koller Kinga hadnagy kislányként néha felpróbálta katona szülei egyenruháját, és aktívan repülő pilóta édesapja révén minden hétvégéjét az őcsényi repülőtéren töltötte, itt tette meg első lépéseit is. Szerinte ha valaki beleszületik a repülés, a repülőtér közegébe, annak ez természetessé válik, és nem okvetlen gondol arra, hogy ezzel szeretne felnőttként foglalkozni.

– Apukám szinte minden héten elvitt repülni, tetszett ugyan, de láttam, hogy mennyire sok műszerre kell figyelni és mennyire sok szabályt meg kell tanulni, mennyire komoly ez a hivatás, így nem is mertem abban gondolkodni, hogy én magam is pilótává váljak, édesapám pedig nem erőltette – folytatja Kinga.

Tanulmányait így közgazdászként kezdte meg, de mindig ott motoszkált benne a repülés gyönyörű világa, a repülőtér hangulata. Egy idő után elkezdett vitorlázórepülni, és szép fokozatosan a szenvedélyévé vált. Huszonhárom évesen megszerezte a magánpilóta szakszolgálati engedélyét, és amikor csak tehette, hétvégenként ment az őcsényi reptérre. Egymás után vitte fel barátait és családtagjait a magasba, még a nagymamáját is. Diplomázás után a NKE biztonság- és védelempolitikai mesterszakán folytatta tanulmányait, és ekkor a repülés már sokkal több volt, mint hobbi. Olyannyira, hogy jelentkezett az NFTC-re, és ő lett az első magyar nő, aki el is végezte.

– Az egész kiképzésben az ejtőernyőzés volt számomra a legnagyobb mérföldkő. Attól nagyon-nagyon tartottam, és borzasztóan boldog voltam, amikor az utolsó, kilencedik ugrás is meglett, bár addigra már megtetszett, és folytattam is volna. Végig az motivált, hogyha nem ugrok, akkor vége a pilóta-pályafutásomnak. Jót tett az önbizalmamnak, hogy sikerült teljesíteni – mondta Kinga, bizonyítva, mekkora elszántság és bátorság lakozik benne. Ezután Horvátországba, Zadarba vezényelték, ahol már angolul zajlott a kiképzés, Zlin-242-es gépeken. A horvát oktatókra Kinga máig jó szívvel emlékszik, sokat tanult tőlük. Majd következett Kanada, ahol szintén szükség volt a lelki tartalékokra.

– Az elején voltak nehezebb időszakok, de a kanadai évfolyamtársak mellettem álltak, és sokat segítettek, például gyakran együtt tanultunk. Nagyon szimpatikus volt az ő mentalitásuk – meséli Kinga. Kezdetben igencsak koncentrálnia kellett, hogy a specifikus repülési angolt megértse, főleg, ha francia-kanadai oktató tartott órát. De jól vette az akadályokat, legyen szó szimulátoros feladatról, a vészhelyzetek begyakorlásáról, kötelékrepülésről vagy a különböző manővereket tartalmazó műrepülésről.

– Nem tagadom, hogy az első négy hónapban nem volt szórakozás, ültem a szobámban egyedül és tanultam, sokszor hajnali kettőig. Ha üres volt a szimulátor, nem érdekelt, hogy hajnali 5-re vagy hétvégére kaptam időpontot. Tudtam, hogy minden tanulási lehetőséget ki kell használnom, mert Kanadában nagy a lemorzsolódás, még a fiúknak is kemény világ ez – mondja Kinga, aki végül kiváló eredménnyel zárta a programot.