változás

2020.06.29. 10:35

Szeptemberben választanak majd új képviselőt Kalocsán

A Helyi Választási Bizottság péntek délután kihirdette: szeptember 20-án lesz időközi voksolás Kalocsa 7. számú egyéni választókerületében, ahol az új kandidálók augusztus 1-től 17-ig gyűjthetik a kopogtatócédulákat, de egészen az urnazárásig kampányolhatnak.

Gábor János

A körzet eddigi képviselője, a Fidesz-KDNP színeiben tavaly indult Jánosi György március végén mondott le a mandátumáról arra hivatkozva, hogy a magánéletét nem tudja összeegyeztetni az önkormányzati feladataival. A hivatalos bejelentéssel egy időben a megbízatása meg is szűnt, ahogy azt a vonatkozó törvény előírja – olvasható a Helyi Választási Bizottság elnöke, Dr. Beszedics Orsolya által aláírt határozatban, ami a kalocsa.hu Facebook-oldalon jelent meg. Az irat szerint az időközi választást a mandátum megüresedésétől számított 120 napon belüli időpontra kell kitűzni; ennek megfelelően választották ki a szep­tember 20-ra eső vasárnapot.

Jánosi György távozásával egyébként még akkor sem borulnak fel az erőviszonyok a kalocsai testületben, ha nem kormánypárti városatya veszi át a helyét, hiszen a 2019-es helyhatósági referendumon nyolc egyéni választókerületből hétben nyert a Fidesz-KDNP. A szavazati többség tehát (mivel a kompenzációs listáról csak három ellenzéki képviselő jutott be) akkor is megmarad, ha a kormánypártiak elveszítik a kerületet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában