galériával

2020.03.15. 09:40

Pöttyös strandlabdával avatták fel a játszóteret Majsán

Rendhagyó módon, nem szalagátvágással, hanem egy pöttyös strandlabdával avatták fel pénteken Kiskunmajsa legújabb játszóterét.

Tapodi Kálmán

Az új játéktér megvalósítására a Kiskunmajsai Üdülőtulajdonosok Érdekvédelmi és Turisztikai Egyesülete nyújtott be sikeres pályázatot és 4,2 millió forintot nyertek. A város legújabb játszótere a gyógy- és élményfürdő tőszomszédságában lévő Lópofa Csárda udvarára került, de amint azt Patkós Zsolt majsai polgármester hangsúlyozta az avatón: nem csak azok használhatják nyitva tartási időben, akik fogyasztanak is valamit a vendéglátóhelyen.

A játszótér megépítésében közreműködött a fürdőt üzemeltető Jonathermál Zrt. is, melynek elnök-vezérigazgatója Szikora Gyula köszönetet mondott azért a támogatásért, amit csütörtöki ülésén szavazott meg a város képviselő-testülete a cég számára. A Jonathermál Zrt. az idei évben 3 millió forintot kap a sport- és kulturális programjainak megrendezésére. Az új játszótér játékelemeit elsőként a Napsugár Óvoda apróságai próbálhatták ki, akik jókedvét a kissé hűvös, szeles idő sem rontotta el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában