2020.03.08. 18:08
Keresik a Kalocsai Művelődési Központ és Könyvtár új vezetőjét
Leköszönt a Kalocsai Művelődési Központ és Könyvtár utóbbi egységének igazgatója. Csikós Marianna saját döntésből távozik a posztról, de állományban marad. Az új vezetőt keresik.
Az új vezetőt március 13-ig érvényes, nyílt pályázaton keresik, személyéről március 27-ig dönt az intézményegyüttes igazgatója, aki jelenleg – megbízással – Tóth Emese. A könyvtárvezetői pozíció határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyt biztosít a pályázat nyertesének, de maga az igazgatói megbízás öt évre szól. – Február 28-ával lemondtam a Tomori Pál Városi Könyvtár vezetői feladatairól. Ezt szeretném is kihangsúlyozni: csak a vezetői feladatokról, mert továbbra is a könyvtárban fogok dolgozni, nagy valószínűséggel az olvasók szolgálatában. Ez sem a könyvtár működésében, sem a programokban nem fog semmiféle változást jelenteni. A klub- és csoportfoglalkozások is zavartalanul működnek tovább.
A búcsúzó vezető jelezte: a március csendesebbnek ígérkezik az egység életében, de addig is készülnek az intézmény további programjaira, amíg meg nem lesz az új igazgató. A közelgő költészet napján könyvbemutatóra is sort kerítenek, és ugyancsak áprilisban lesz a népszerű Korai Kék Madár rendezvény – ennek keretében a közkedvelt jótékonysági kulturális fesztivál főszervezője, Kalocsa díszpolgára, Lakatos György fagottművész tart rendhagyó zeneórákat kalocsai iskolák összesen több száz diákjának. Szintén Csikós Marianna vezetése alatt kezdték meg az előkészületeket a júniusi Ünnepi Könyvhétre, illetve az októberben esedékes Országos Könyvtári Napokra is.