KALOCSA

2020.02.05. 12:38

Több tonna elektronikai hulladékot gyűjtöttek

Nem is annyira az anyagi, sokkal inkább az erkölcsi elismerés és a környezettudatosságra nevelés sarkallja elektronikai hulladékgyűjtő akciók szervezésére a Kalocsai Eperföldi Sportiskolai Általános Iskolát.

Gábor János

Idén még két alkalommal tartanak gyűjtést 

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Gábor János

Az intézmény minden évben, több alkalommal is meghirdeti a gyűjtést – legutóbb a múlt héten fogadták a város és a régió selejtes gépeit.

Az összesített eredmény alapján több tonna feleslegessé vált készüléket szedtek össze, amiért ugyan – egyszeri alkalommal – nem jár túl magas összeg, mégis megérte gyakorlattá tenni.

– A kalocsai és környékbeli lakók megint nagyon aktívak voltak. Hűtőládából, hűtőszekrényből és televízióból kaptuk a legtöbbet, de sok kis háztartási, valamint kerti gép, például fűnyíró is ide került. Annyira sok készüléket kaptunk, hogy a szállítónak többször is jönnie kellett. Végül 11 teherautónyi hulladékot vittek el, ami mintegy nyolc tonnát nyomott. A maximális összeg, amit ez a cég ki tud fizetni a gyűjtésért, az húszezer forint, persze az elszállítás ingyenes biztosításán felül – summázta Vajda Henrietta.

Az igazgató a nem túl magas összeg kapcsán emlékeztetett: ezt a fajta ellentételezést törvény szabályozza a szállítást végző, bodajki, elektromos és elektronikai hulladékok kezelésére, bontására és a veszélyes anyagokat tartalmazó alkatrészek eltávolítására szakosodott Selector Kft. számára. A társaság évente maximum négyszer, alkalmanként maximum húszezer forintot fizethet nekik a gyűjtőtevékenységért. A pénz az iskola alapítványának számlájára kerül, az alapítványi bál bevételei mellé – ebből a pénzből finanszírozzák majd az udvaruk nyári karbantartását, szépítését – számolt be Vajda Henrietta.

Idén még két alkalommal tartanak gyűjtést
Fotó: Gábor János / Petőfi Népe

Az intézményvezető úgy látja, hogy az elektronikai hulladékgyűjtés az elmúlt pár évben népszerű és jól bejáratott akcióvá vált: lelkesen vesznek részt benne a diákok és a családok, ezzel is erősítve a környezettudatosságra nevelést.

Ebben az évben még két alkalommal tartanak elektronikai hulladékgyűjtést, a következőt április végére tervezik. Szinte biztos, hogy Eperföld akkor is megkapja majd a maximális összeget, mivel már most vannak érdeklődők, akik lemaradtak, de legközelebb már megszabadulnának feleslegessé vált gépeiktől.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában