Negyedik generáció óta kitart az üvegcsiszolás szeretete

– Családja mióta foglalkozik az üveg megmunkálásával?

– Nagyapám, Lanyik György 1925-ben alapította meg saját vállalkozását. Először Cegléden, majd két év után Kecskeméten nyitotta meg műhelyét. Ő volt Kecskeméten az első üvegcsiszoló.

– Akkoriban, száz évvel ezelőtt mire volt igénye a vásárlóknak?

– A nyeles tükör volt a slágertermék. Nagyapám kézzel foncsorozott velencei stílusú tükröket csiszolt. Emellett tükörkereteket is gyártott. A gyűjteményünkben még akad egy-két olyan tükörkeret, amit ő készített egykoron. Nagyon jó volt a szakmájában. Egy országos kiállításon 1937-ben ezüst fokozatú oklevelet kapott szakmai munkája elismeréseként.

– A régi gépek közül van, ami még megvan?

– Az a csiszológép, amin még ő is dolgozott, megvan. Én magam is csiszoltam rajta.

– Kinek adta át a stafétát?

– Édesanyám, Lanyik Eszter és édesapám, Gál István vette át az üzletet nagyapa halála után. Már korábban is együtt dolgoztak. Az 1940–50-es években kezdett el anyukám dolgozni a műhelyben. Akkoriban nagyon sok háromszárnyas tükröt készítettek, melynek keretét egy kecskeméti asztalos szövetkezetben gyártatták le. Ott a szövetkezetben ismerkedett meg édesapámmal, aki néhány év után csatlakozott a családi vállalkozáshoz.

– Az évek alatt mennyiben változott a termékkínálatuk?

– A szárnyas tükröket egy idő után felváltották az íves, konyhabútorokba illő üvegek, melyeket különböző mintákkal gravíroztak, homokfújtak.

– Amikor ön pályaválasztás elé került, egyértelmű volt, hogy a felmenői nyomdokaiba lép?

– Meg sem fordult a fejemben, tudtam, hogy ez egy nagyon nehéz szakma. Fizikailag megterheli az embert. Szó szerint, hiszen gyakran kellett nehéz termékeket megfogni, tartani. Akkoriban még a foncsorázást is kézzel kellett készíteni. Így műszaki rajzoló lettem, később pedig hivatásos sofőrré képeztem át magam.

– Mi vezette mégis az üvegcsiszolás világába?

– Miután édesapám meghalt, édesanyám egyedül maradt a vállalkozásban. Tudtam, hogy segítenem kell neki, így elvégeztem az üvegcsiszoló képzést Budapesten. Mindössze az országban öten voltunk, akik e szakmát választottuk, ráadásul én egyedüli lányként. Történt mindez 1979-ben. Ezt a képzést utána már meg sem hirdették. Három év után megszereztem a mesterképesítést. Hozzátenném, saját műhelyünkben sokkal többet tanultam, mint az iskolapadban.

– Megszerette a munkát?

– Igen, az évek alatt mégis a szívemhez nőtt. Örülök, hogy végül így alakult az életem.

– Az ön családja is részévé vált a családi vállalkozásnak?

– Mondhatni igen. Párom, Nagy Dezső, bár eredeti szakmáját tekintve messze áll az üvegművességtől, mégis megszerette. Nem ugyan azt a motivációt látjuk benne, de mindkettőnket boldoggá tesz. Míg én az aprólékos megmunkálást szeretem, ő a kihívásokat keresi. Szereti azon ügyfeleket, akik úgy keresnek fel minket, hogy lenne egy elképzelésük, de ezt még sehol senki nem vállalta el. Dezső ekkor lép színre, és megvalósítja. Lányaimat is magával ragadta e világ. Tímea keramikus szakon végzett, szépen rajzol, elsősorban a tervezésből veszi ki a részét. A kisebb lányom, Lívia pedig az ólombetétes üvegeknél segít.

– A szakma mennyiben változott, mennyiben változtatta meg a gépiesítés?

– Az elmúlt évtizedekben a technológiai újítások sokat könnyítettek. Lehetővé váltak a nagyobb és vastagabb felületek megmunkálásai. Az új gépek nagyszerűek, csak anyagilag kell győzni. A termékpaletta is változott, napjainkban például nagyon divatosak a nagyméretű díszes üvegek. Műhelyünkben egyébként a régi és új technológia egyaránt jelen van.

– A gépek fejlődtek, önök hogyan képezték magukat?

– Rengeteget jártunk külföldre szakmai rendezvényekre, kiállításokra. Elsősorban Milánóba és Düsseldorfba. Az ipari szakkiállításokon sokat tanulhattunk az új technológiákról, az új trendekről. Az utóbbi években Svájcban is jártunk, ahol utcai bemutatókon reprezentáltuk az ólomüveg-készítést. Nagy sikerünk volt minden alkalommal.

– Kecskeméten a XX. század közepén szinte egyedülálló szolgáltatást nyújtottak az üvegműves szakmában. Mára hogyan fest a piaci részesedésük?

– Az üvegcsiszolást, az üvegmegmunkálást se régen, se ma nem igazán műveli más rajtunk kívül a városban és környékén. Persze vannak üvegesek, de mi teljesen más szolgáltatást nyújtunk. Olyan szakmát képviselünk, ami lassan feledésbe merül, kihal.

– Mi az, amit ma nyújtani tudnak?

– Évente 7–8 ezer rendelést teljesítünk. Tükröket és Tiffany lámpákat készítünk, ólombetétes-, homokfújt zuhany és egyéb üvegeket gyártunk, de keresik nálunk a különböző üvegből alkotott díjakat, plaketteket is. Napjainkban legkeresettebbek az egyedi zuhanykabinok és korlátüvegek, például ólombetétes vagy homokfújásos technikával. Mindezek mellett régiségkereskedések is gyakran kérik segítségünket egy-egy tárgy felújításához. Egészen aprólékos munkát is elvállalunk.

– Személy szerint önnek melyik a legkedvesebb feladat?

– Az ólombetétes üvegeket kedvelem. A színes és festett üvegek áttetsző fényben élni kezdenek. Számomra ez jelenti a tökéletességet.

– Hova készítenek ólomüvegeket?

– Sok templomablakhoz gyártottunk le ólomüvegeket, például az utóbbi években Helvécián, Jakabszálláson és Matkópusztán. A teljesség igénye nélkül: restauráltuk Szegeden a vasútállomás lámpaüvegeit és Cegléden is dolgoztunk. Magánlakásokba is készül a sokféle színes ólombetétes üveg.

– Honnan szerzik az alapanyagokat?

– Régen voltak hazai üveggyárak, ahonnan rendeltük az árut. Ma már amerikai import színes üvegekkel dolgozunk.

– Hogy érzi, biztosított a jövője a szakmának?

– Részünkről mindenképpen. Úgy vélem, lányaim méltó módon viszik tovább a családi hagyományokat. Ez nagyon nagy megnyugvás számomra, hiszen száz éve képviseljük e szakmát, és szeretném, ha ez a családi sikertörténet folytatódna.