testületi ülés

2020.02.06. 09:33

Nem kerül ki a kalocsai képviselők vagyonnyilatkozata a netre

A kalocsai képviselő-testület legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy a képviselők vagyonnyilatkozatait nem teszik ki az internetre.

Gábor János

Balogi József László DK-s képviselő – más magyar települések mintájára hivatkozva – a legutóbbi képviselő-testületi ülésen indítványozta, hogy az új önkormányzat tagjainak kötelezően leadott vagyonnyilatkozatát ne csak az előírásoknak megfelelő módon lehessen megnézni, hanem kerüljenek fel a városi honlapra is.

Az előterjesztést ellenzéki oldalon támogatták, a Fidesz-KDNP-s többség viszont leszavazta, mivel elégségesnek tartják a törvényben szabályozott megoldást, mely szerint a jegyzői irodában bárki belenézhet az adatokba. Főleg azzal volt gondjuk, hogy az interneten közzétett nyilatkozatok évekkel később is elérhetőek maradnak, akkor is, ha az adott képviselők közszereplői státusza közben megszűnt.

– A polgármester, az alpolgármester és a képviselők vagyonnyilatkozatai nyilvánosak. Ezek jelenleg is megtekinthetők a jegyzői irodában, előre egyeztetett időpontban. Arra gondoltam, hogy kövessük több város példáját, ahol ugyan nem kötelező közzétenni, mégis megtették, hasonlóan ahhoz, ahogy az országgyűlési képviselőknél is történik – érvelt Balogi. – Szeretném, ha ebben Kalocsa városa is részt venne. Meggyőződésem, azzal, hogy közzétesszük ezeket az adatokat, nagyban növeljük az átláthatóságunkat – fogalmazott. A városatya szerint egyébként „szükség van arra”, hogy az „új önkormányzat” fenntartsa azt a bizalmat, amit a választáson megkapott, és egy ilyen lépéssel ezt meg is tehetné.

A képviselők vagyonnyilatkozatai nyilvánosak, de nem kerülnek fel az internetre
Fotó: Gábor János / Petőfi Népe

Az előterjesztésre reagáló Simon Zoltán fideszes alpolgármester – egyetértésben szintén felszólaló párttársai­val – kihangsúlyozta: a városháza „maximálisan betartja” a törvényi előírást azzal, hogy a jegyzői irodában hozzáférhetővé teszi a vagyonnyilatkozatokat. Arra viszont „számtalan példát” tudna mondani, hogy 5–15 évvel ezelőtt felkerült adatok a mai napig elérhetőek a világhálón, miközben az érintett személy már nem tisztségviselő, tehát a nyilatkozata sem tekinthető többé közérdekű adatnak. Ebben az esetben az adatok megjelenítése „jogszerűtlen, és azé a felelősség, aki feltette”, fűzte hozzá. A politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy meglehetősen csekély az ilyen dokumentumok iránti érdeklődés: „az elmúlt évek alatt három embert érdekelt”, akik személyesen is bementek a jegyzőhöz, mondta.

– Egyetértek azzal, hogy ezek az adatok nyilvánosak, azzal viszont egyáltalán nem, hogy ellenőrizetlen módon mindenkinek az adatai felkerüljenek az internetre – összegezte véleményét Simon. Az előterjesztést a nyolc Fidesz–­KDNP-s városatya – a négy ellenzéki képviselővel szemben – leszavazta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában