KISKUNMAJSA

2020.02.08. 20:11

Márciusban kezdődhet az ökotanya építése

A város keleti határában, a helybeliek által Csordajárásként ismert legelőn épülhet fel az az ökotanya, amire a vajdasági testvértelepüléssel, Topolyával közösen beadott pályázaton nyert támogatást Majsa.

Tapodi Kálmán

Az egykori csordakút közelében épülhet fel a majsai ökotanya

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Tapodi Kálmán

Az ökotanya helyszínén a héten terepbejárást tartottak, és megkezdődött a területrendezés az építési területen. A beruházáshoz kapcsolódó tervek elkészültek, a tanyaépületek építése várhatóan márciusban kezdődhet el. Jelenleg még folyamatban van a közbeszerzési eljárás, aminek eredményét február közepén hirdetik ki. Az elképzelések szerint nem egy több épületből álló tájház létesül, hanem egy működő, önfenntartó tanya lenne, kerttel, állatokkal, ahol a térségre jellemző termékek is helyet kaphatnának, amikből vásárolhatnának a látogatók. A tanya egyszerre lehet turisztikai, helyi közösségi és oktatási színtér, amit igénybe lehetne venni magánrendezvényekre is.

Az egykori csordakút közelében épülhet fel a majsai ökotanya
Fotó: Tapodi Kálmán / Petőfi Népe

– Az önkormányzat jelenleg a Városgazdálkodási Intézmény bevonásával a munkaterület előkészítésén dolgozik, melynek keretében a terület elegyengetése és feltöltése, az illegális inert és kommunális hulladékok, valamint a beteg, száraz, veszélyes fák eltávolítása zajlik – közölte a helyszíni bejáráson Váraljai György. A majsai városháza pályázati koordinátora hozzátette: elvégzik a telek bekerítését is.

A beruházás keretében egy táblákkal szegélyezett tanösvényt is kialakítanak, ami a marispusztai Majsa-tó elnevezésű horgászvízhez vezet. Topolyán egy idegenforgalmi látogatóközpont épül a közösen elnyert pályázati támogatásból.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában