KALOCSA

2020.02.17. 09:29

Hatmilliárd forint a város idei költségvetése

A kalocsai városatyák a csütörtökön tartott képviselő-testületi ülésen tárgyaltak a város 2020-as költségvetési rendeletéről, amely a korábbi évekhez képest jelentősen magasabb összegre, több mint hatmilliárd forintra rúg.

Gábor János

A képviselők elfogadták az idei költségvetési rendeletet

Forrás: Petőfi Népe

Fotós: Gábor János

– Ezek be vannak építve a költségvetésbe, (…) hogy ne legyen az, hogy esetleg vissza kell adnunk pályázatot – jelentette ki dr. Filvig Géza polgármester az ülésen, megjegyezve, hogy ez alól csak két folyamatban lévő pályázati beruházás kivétel: az óvodaépítés és az ipari parki telephely-kialakítás.

Az óvodaépítéshez 140 millió forintos önerő szükséges, ami nagyon jelentős tétel – fogalmazott a városvezető. Egyelőre húszmillió forintot terveznek erre a célra, és e mellé még benyújtanak egy extra költségigény-pályázatot, 120 millió forintért. Leszögezte: bárhogyan is alakul, Kalocsa meg fogja építeni az óvodát. A másik, egyelőre önerő nélkül álló projekt az ipari parkra vonatkozik: ide vonnák össze két önkormányzati cég személyi és eszközapparátusát.

A képviselők elfogadták az idei költségvetési rendeletet
Fotó: Gábor János / Petőfi Népe

Az egykori Parkgondozó Kft., valamint a Kalocsai Vagyonhasznosítási és Könyvvezető Nonprofit Kft. (amelybe az előbbi lényegében beleolvadt) költözne össze az Ipari Park területén. A beruházáshoz egyelőre csak elnyert forrás áll rendelkezésre, kivitelezési költséget – lefolytatott közbeszerzési eljárás hiányában – még nem tudnak társítani hozzá.

A napirendi ponthoz kiadott dokumentáció szerint a város 2020. évi költségvetési főösszege 6,165 milliárd forint, ami mellé 2,698 milliárd forint költségvetési, 3,266 milliárd forint belső finanszírozási és 200 millió forint külső finanszírozási bevétel társul. A költségvetési kiadások 5,924 milliárd forintra, míg a finanszírozási kiadások 241,1 millió forintra rúgnak. A rendeletet a testület tíz igennel elfogadta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában