Baja

2020.02.02. 11:30

Döntöttek a volt labor épületének eladásáról

Évek óta üresen áll az egykori fogtechnikai labornak otthont adó épület Baja városközpontjában. A Péter-Pál utcai ingatlan most gazdát cserélhet.

PN

Leromlott állapotú, régóta kihasználatlan ingatlant ad el az önkormányzat

Forrás: Petőfi Népe

A Baja Vagyon Zrt. pályázata után – az üzlet nagyságrendje miatt – a gazdasági bizottság döntött az ügyben. Eszerint a Bánóczky Invest Kft. vásárolhatja meg az ingatlant. A városi vagyonkezelő kétfordulós nyilvános pályázatot írt ki a 136 négyzetméteres épületre, a de­cemberi határidőre két ajánlat futott be, a Ponty-Poronty Kft. azonban jelezte, hogy a versenytárgyaláson nem kíván részt venni. Így elmaradt az árfelhajtó hatású licit, az eredeti javaslatban leírt ajánlatok maradtak érvényben, eszerint 21.590.500 forint lett a legmagasabb összeg, ami ötszáz forinttal haladta meg a vetélytárs ajánlatát.

Nem először futott neki a város a volt fogtechnika értékesítésének, legutóbb 2018 októberében döntöttek egy pályázat lezárásáról. Akkor a képviselő-testületnek kellett kimondani a végső szót, mert 30 millió forintot meghaladó összegről szólt az üzleti ajánlat. Akkor is két pályázó volt, egy szintén bajai székhelyű cég, a Velt-Group Kft. 35,56 millió forintos ajánlatával lett a befutó, ám végül nem köttetett meg az üzlet. Akkor az értékbecslés alapján 18,7 millió forint volt a pályázati alapár, ezúttal nettó 17 – bruttó 21,59 – millió forintról indulhatott az árverseny. A szerződés megkötésére február 28-ig kell sort keríteni.

Leromlott állapotú, régóta kihasználatlan ingatlant ad el az önkormányzat
Fotó: Petőfi Népe

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában