Soltvadkert

2020.02.27. 20:00

A Vadkerti-tó kedvelt a horgászok körében

Bár több mint 400 tagja van a Soltvadkert-Kiskőrös Petőfi Horgászegyesületnek, a szombati közgyűlésen a tagok fele sem vett részt a vadkerti művelődési házban tartott fórumon. Pedig ilyenkor számolnak be a szervezet vezetői arról, mire is fordították a tagdíjakat, mit tettek a tagok érdekében, hogy a népszerű horgászat még népszerűbb legyen a tóparton.

Barta Zsolt

Ungvári Ferenc alelnök szerint a Vadkerti-tó vízutánpótlási helyzete nagyon jó

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Barta Zsolt

Ungvári Ferenc, az egyesület alelnöke, kiskőrösi cégvezető évtizedek óta tagja a szervezetnek. A tavalyi évről elmondta, hogy gyönyörűen rendbe tették a horgász partszakaszt. Most már, becslése szerint, 30 százalékkal nagyobb területről lehet halat fogni. Hangsúlyozta: az egyesületnek – amelynek a tagságának csak fele vadkerti – mindinkább be kell simulnia a város életébe. Ezért is vettek részt tavaly a városi gasztronómiai napon, amelynek főzőversenyén a horgászegyesület első helyet ért el. Néhány héttel később, a szüreti fesztiválon is kondérral képviseltették magukat.

Az alelnök arról is szólt, hogy egy sikeres MOHOSZ- (Magyar Országos Horgász Szövetség) pályázat segítségével 2,5 millió forintot nyertek haltelepítésre. Az idei évről elmondta, hogy a NEA (Nemzeti Együttműködési Alap) támogatásával 1,462 milliót nyertek. Hamarosan a helyi önkormányzathoz adnak be pályázatot, hogy a város és a horgászegyesület közös célját megvalósítsák.

Egy olyan műszert vásárolnának, amely segítségével ellenőrizni lehet a víz minőségét. Így megfelelő időben lehet reagálni akkor, ha gond lesz a tó vizével. Ungvári Ferenc hangsúlyozta: a MOHOSZ és egyéb szervezet pályázatát folyamatosan figyeli egy számítógépes program segítségével. Beszélt arról is, hogy az egyesület a csónakkikötők karbantartását meg kívánja oldani.

Tavaly egy év moratóriumot adott a tagoknak a szervezet azért, hogy az elsüllyedt csónakokat kiszedjék. Akik nem teszik meg, azok helyett a munkát elvégzik. A szabadon álló padok, kiülők karbantartása az idén aktuális. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az idén meg kell újítani a város és az egyesület közötti vízhasználati szerződést, mivel az lejár. A NEA-pályázatban van egy kitétel, amely egy rendezvény megszervezését jelenti. Ez a halfogyasztás népszerűsítését jelenti. Ez egyben kormánystratégia is. Ehhez szeretnének még pluszforrást szerezni.

A NEA-pályázattal kapcsolatban az alelnök megemlítette, hogy egy új laptopot is vásárolnak. A tagságon belül sokan panaszkodnak, mire fizetik a vízdíjat. A Vadkerti-tó ritka áldott jó helyzetben van, mivel rendelkezik vízjogi engedéllyel. Az Európai Unió ugyanis nem támogatja azt, hogy fúrt kútból táplálni lehessen az ilyen tavakat. A tó 400 ezer köbméternyi vízpótlási engedéllyel rendelkezik. A vízkészletezési díj köbméterenként négy forint.

Ungvári Ferenc alelnök szerint a Vadkerti-tó vízutánpótlási helyzete nagyon jó
Fotó: Barta Zsolt / Petőfi Népe

Ezt az önkormányzat fizeti ki a vízműnek, ha van pótlás, ha nincs. Az egyesület 600 ezer forint plusz áfát fizet ki minden évben, függetlenül attól, mennyi vízzel pótolják a tó vizét. Azaz hozzájárul az önkormányzat kiadásához. Tavaly közel 500 ezer köbméternyivel kellett fenntartani a szükséges szintet, tette hozzá az alelnök.

Akasztói a legnagyobb szervezet

Az Akasztói Sporthorgász Egyesület is a hétvégén tartotta éves beszámolóját. Suhajda Antal elnök tájékoztatása szerint 823 tagja van a szervezetnek. A megye 70 szervezetéből, a létszám alapján, az akasztói a legnagyobb. A vezetés 480 fogási eredménynaplót összesített, ezek csak a 2018-as adatok, tette hozzá az elnök. A tavalyiak még nincsenek feldolgozva. A horgászok 12.616 kg halat fogtak ki az akasztói vizekből. Az egy leadott fogási naplóra eső fogás 26,28 kg/fő volt (480 napló adata).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában