2020.01.13. 07:00
Még marad a levéltár az egyetem alagsorában
Több mint egy évtizede bérli a város a bajai levéltárnak helyet adó ingatlant az Bajcsy-Zsilinszky úton.
Továbbra is az egyetem Bajcsy-Zsilinszky úti épületében működik a részleg
Forrás: Petőfi Népe
Először 2008-ban döntöttek a városatyák a megyei levéltár bajai részlege által használt ingatlan bérletéről. Ezt azóta többször megújították, a levéltár elhelyezésére korábban elképzelt SZTK-épület felújításához azonban nem sikerült pénzt szerezni, ezért az a terv elhomályosult.
Felvetődött a Deák utcai, egykoron bank által használt épületrész átalakítása is, de az a projektötlet sem járt sikerrel. Az Eötvös József Főiskolával, majd a felsőoktatási szétválást követően a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel állt, illetve áll kapcsolatban az önkormányzat és ez az együttműködés további fél évvel meghosszabbodhat. Szilveszterkor lejárt a tavalyelőtt megújított szerződés, ami szerint a Víztudományi Kar alagsorában lévő 330 négyzetméteres ingatlanrészért havi egymillió forintot fizet az önkormányzat. A Magyar Nemzeti Levéltár vezetése azonban úgy nyilatkozott a városháza megkeresésére, hogy további fél évre szükséges fenntartani az albérletet.
Az ugyanis már korábban nyilvánvalóvá vált, hogy a szabad raktárkapacitás korlátozott mértéke negatív körülmény számukra, ezért igyekeztek másik épületet felkutatni a városban. Így került vagyonkezelésükbe a Tóth Kálmán tér 7. szám alatti állami tulajdonú ingatlan, amelynek átalakítása várhatóan csak 2020 tavaszára fog befejeződni. Erre, valamint a kar dékánjának támogatására alapozva az önkormányzat a szerződés-hosszabbítást kezdeményezte, amiről az egyetem illetékes, fővárosi vezetői jogosultak dönteni.
![](https://cdn.baon.hu/2021/12/HFmV2u4KYoiqX7j-j-yGzco547puh8OQD0r0B05sDFU/fill/3872/2592/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0YzU3MzdiMmQ0OTQ1NTg5ODYxNjEwMzdlOGZhZjU1.jpg)
Fotó: Petőfi Népe