még nem zárják be

2020.01.27. 07:00

Január végétől megszűnik az oktatás a foktői iskolában

Idén január végén megszűnik – egyelőre csak – az oktatás a foktői általános iskolában. A helyi községi hírmondóban jelentette be ezt a szomorú tényt Bakai Károly településvezető.

Zsigmond Enikő

A szülők nagy része inkább a közeli kalocsai iskolákba íratja be gyermekét

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Zsigmond Enikő

A polgármester érdeklődésünkre elmondta, hogy egy hosszú folyamat végére került ezzel pont, pedig a foktői önkormányzat sok éven keresztül mindent megtett, hogy megtartsa helyben legalább az alsó tagozatot. Amellett, hogy szépen felújították az intézményt, melyhez tornacsarnok is társul, számtalan támogatást adtak a tanulóknak, például ingyenes étkezést, tankönyvet és úszásoktatást, utóbbihoz az utaztatást is megoldották, digitális táblákkal, számítógépekkel felszerelt iskolában folyt az oktatás kis létszámú osztályokban és helyben.

Kalocsa közelsége nagy vonzerő, mindössze három és fél kilométer, s amióta a kerékpárút is megépült a két település között, szép időben kétkerekűvel is biztonságosan, rövid idő alatt be lehet érni a városba, ahol sok foktői dolgozik.

– A folyamat jó néhány éve kezdődött, amikor a foktői iskolás gyerekeket a szülők inkább a kalocsai iskolákba kezdték beíratni. Persze, annak a szülőnek is igazat kell adni, aki a városban dolgozott, könnyebben hozta-vitte a gyereket, vagy úgy gondolta, hogy a nagy létszámú, de mégiscsak városi iskolában nagyobb és sokrétűbb tudásra tehet szert gyermeke. Pedig nagyon sok olyan ember van, aki Foktőn végzett, eredményesen továbbtanult és megállta a helyét az életben, több híres ember is akad közöttük – mondta Bakai Károly polgármester.

– Az elmúlt évek során először a felső tagozat osztályai szűntek meg, mivel a törvény szerint 14 fő alatt nem lehetett az osztályokat elindítani. Amikor a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) átvette az önkormányzatoktól az iskolákat, a foktői önkormányzat mindenben támogatta azt követően is annak működését, de a folyamatra és az intézmény működésére az önkormányzatnak innentől semmilyen ráhatása nem volt. A tanulólétszám olyan gyorsan csökkent, hogy 2019 szeptemberében nyolc fővel kezdődött meg a tanítás. A nyolc alsós egy osztályban összevontan tanult. Idén januárban a szülők úgy döntöttek – a Klik kezdeményezésére –, hogy elviszik a gyerekeket, akik a jövőben kalocsai iskolákban folytatják tanulmányaikat – tette hozzá a település vezetője.

– Nem vigasz, de meg kell említeni, hogy ezzel a problémával Foktő nincs egyedül, a környékbeli kis falvakban is hasonló a helyzet. Kivételt képeznek azok a települések, ahol a katolikus egyház fenntartásába került az iskola, mint Szakmáron és Géderlakon – mondta Bakai Károly.

A szülők nagy része inkább a közeli kalocsai iskolákba íratja be gyermekét
Fotó: Zsigmond Enikő / Petőfi Népe

Sárosi Magdolna, a Klik vezetője érdeklődésünkre elmondta, hogy a jelenlegi lépés még nem jelent iskolabezárást, egyelőre az oktatás megszűnéséről van szó. Természetesen, ha áprilisban Foktőn lesz nyolc fő elsős beiratkozó a 2020–2021-es tanévre és a szülők igénylik, akkor ismét benépesülhet a foktői iskola, mely eddig is a kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola tagintézményeként működött, egy helybeli és több Kalocsáról kijáró pedagógus közreműködésével.

Mint mondta, a félévkor történő váltást az indokolta, hogy a tagintézmény-vezető felmondott és december 31-ével megszűnt a munkaviszonya. A helyzet rendezésére a Klik segítséget ajánlott a szülőknek, hogy a jelenleg Foktőn tanuló nyolc gyermeket a Fényi Gyula Általános Iskola Belvárosi Általános Iskolája átveszi második félévtől. Itt már az összevont csoportos tanítás helyett mindannyian az életkoruknak megfelelő osztályba kerülhetnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában