Soltvadkert

2019.12.01. 11:30

Tízezrek pihentek a Vadkerti-tó partján nyáron

Idén a Vadkerti-tónál nyitvatartási időben 78 ezer vendég pihent a helyi statisztika alapján. Ennél azonban jóval többen lehettek, véli Schnürlein Andor, a helyi Vadkert Komszolg Kft. ügyvezetője. Este 18 óra után ugyanis nem szednek jegyet a beléptetőkapuknál, ugyanakkor nem zárják be a strandot. Márpedig munka után, este, amikor bőven 25 Celsius-fok feletti volt a hőmérséklet, a tó vize pedig kellemesen langyos volt, nagyon sok család látogatott ki a fürdőzőhelyre.

Barta Zsolt

Egy-egy nyári hétvégén ezrek fürdenek a Vadkerti-tóban

Fotó: Barta Zsolt

Idén nyáron csak egy fesztivált tartottak a parton. A sörfesztiválon 3500 főt jegyeztek. Sajnos néhány hétvégén mostoha volt az időjárás, ez pedig drasztikusan befolyásolta a látogatószámot. Ha jó volt az idő, akkor a megye minden részéről, sőt, Szeged környékéről is érkeztek fürdőzők.

Az élővízkedvelők és a kisgyermekes családok látogatnak Soltvadkertre igen nagy számban. A gyerekek számára homokos fövenyt alakítottak ki. A strandon a terület egyik fele kellemes árnyékos, a másik felében szinte alig van fa, ott főként a napozás szerelmesei találják meg a helyeiket. A tapasztalatok szerint a vizes játszótér nagyon népszerű volt a gyerekek körében. A szezon előtt helyezték el az úszóstéget a tóban, amely állandóan foglalt volt.

A cégvezető arról is szólt, hogy nyáron adták át a part mellett álló Fekete Villa Panziót, amely teljesen megújult. Tizennyolc főt lehet itt elszállásolni.

Kérdésünkre Schnürlein Andor elmondta, hogy száraz időszak volt tavasszal, így a tó vizét pótolni kellett. Most a téli csapadékot várják, mert bár november közepéig 76 milliméternyi eső hullott le, ez a hiányt alig pótolta.

Egy-egy nyári hétvégén ezrek fürdenek a Vadkerti-tóban
Fotó: Barta Zsolt / Petőfi Népe

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában