Kecskemét

2019.11.07. 12:56

Róka tartja izgalomban a hunyadivárosiakat

Immár csaknem egy hete szorongva lép ki a Hunyadiváros egy csendes, Mátyás Király körúthoz közeli utcájában található otthonából B.T.-né, aki múlt hét szombaton hajnalban, kertkapcsolatos lakása teraszán üldögélve egy rókát látott felbukkanni a társasház udvarán. Az azóta még kétszer előfordult esetről a közösségi média helyi csoportjában is bejegyzést tett, tanácsot kérve a tagoktól a lehetséges megoldásokat illetően. Utánajártunk a kérdésnek.

Horváth Péter

– Sötét volt és először azt hittem, hogy a szomszéd kutyája, de ennek farka volt. A bokor mögötti virágoknál leült és nézett. A róka azóta már kétszer visszatért – mondta a kecskeméti Hunyadivárosban élő B.T.-né, aki szerint az állat szokásos útvonalat jár be, a szomszéd kertjéből érkezve kerüli meg lakótömbjüket, és eltűnik a közeli utcában.

A lakók – köztük sok időssel – tartanak attól, hogy az állat kárt tesz valakiben, ha veszett, vagy csak megijeszt egy idős lakót, ami balesethez vezethet. – Több idős bottal, járókerettel jár és ha megijednek az állattól, akkor eleshetnek. Az udvarban sötét van és azóta rossz érzéssel jutok el a parkolóból a lakásba, amihez meg kell kerülnöm a házat – mondta a bejegyzést tevő hölgy és hozzátette, hogy szeretnék, ha megoldódna a probléma és nem kellene a városban felbukkanó, ismeretlen állapotú vadaktól tartani.

– Nem véletlen és nem egyedi eset, hogy felbukkant a róka a város belterületén – mondta Dudás Mihály, aki már több mint 20 éve sportvadász. – A vadállatokat, jelen esetben a rókát több tényező is a városba vonzhatja. Kecskemét növekszik, határai egyre kintebb tolódnak. Az állatok korábbi, külterületi élőhelyei beépülnek, ezzel együtt fogy az életterük is. A város szemétgyűjtő kukáiba kidobott élelmiszerek viszont bőséges táplálékforrást jelentenek az állatoknak, melyeket könnyen kiszagolnak. Ráadásul a város sok pontja jó búvóhelyet kínál a rókáknak. A Hunyadivárosban sok zöld, bokor, cserje található – mondta Dudás Mihály és hozzátette, hogy sokan ördögtől valónak tartják a vadak gyérítését, pedig hatóságilag szabályozott, hogy milyen és hány vadat lőhetnek ki a vadászok. Ezt hívják vadgazdálkodásnak, aminek a célja a vadállomány populációinak egyensúlyban tartása.

A vadász hangsúlyozta, hogy alapvetően nem kell félni a rókáktól, mert az fél az embertől, ha meglátja, elmenekül. Ha rókát látunk, nem kell megijedni tőle, az egészséges állat alapesetben elszalad tőlünk, de történhet másképp is. – Legyünk óvatosak az állattal, mert a róka veszett is lehet, ami veszélyt jelent. A veszett példányok többnyire nem futnak el, ha meglátják az embert, sőt talán észre sem veszik. Ezeknek zavaros a tekintetük és habzik a szájuk. A veszettség tünetei kezdeti stádiumában nem látszanak az állaton, de már ekkor is fertőz. A fertőzött állat szörnyű szenvedéssel pusztul el és az általa megfertőzött ember is belehalhat, ezért az ilyen állatokat kerüljük el, ne közelítsünk hozzájuk – figyelmeztetett Dudás Mihály.

Fotó: Horváth Péter

Mégis mit tehetnek a lakosok, ha rókával találkoznak lakott területen?

A város üzemeltetéséért az önkormányzat felelős, ezért ha rókával találkoznak a lakosok, a jegyzőhöz fordulhatnak a problémával, aki intézkedik az ügyben és több szervezetet is megbízhat a megoldással, például a Vadasparkot, állatmenhelyeket vagy vadásztársaságot. Városon belül értelemszerűen nem célszerű lövöldözni, nem is szabad, hiszen nem számít vadászterületnek, így a golyós és sörétes puska használata majdnem kizárt (külön rendőrségi engedély kell hozzá) és az altatólövedékek is kockázatosak. Van olyan település, ahol íjas vadászokat bíztak meg a városba tévedt vadak (pl. vaddisznó) kezelésére.

Fotó: Dudás Mihály

Háziállataink is veszélyeztetettek

Veszélyeztetettek háziállataink is, hiszen egy a kertbe beosonó rókával területét védve összeakadhat a kutyánk, vagy az otthonunk közelében elkóborló macskánk is. Dudás Mihály hangsúlyozta, hogy ha felmerül annak gyanúja, hogy háziállatunk összetűzésbe került egy rókával, azonnal vigyük állatorvoshoz. Saját és a négylábú kedvenceik érdekében tartsuk be az állattartásra vonatkozó jogszabályokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában