galériával

2019.10.29. 07:00

Parkot és emlékművet avattak Tasson

Emlékművet és parkot avattak szombaton Tasson a református templom szomszédságában a Tassi Helytörténeti Egyesület kezdeményezésére.

Gulyás Sándor

Fotó: Gulyás Sándor

Szulejmán szultán 1529-ben, Bécs sikertelen bevételi kísérlete után hazafelé tartva hadizsákmányként Konstantinápolyba akarta vinni a Magyar Szent Koronát. Útközben azonban megváltoztatta elhatározását, október végén, a Pesttől 60 kilométerre fekvő Tass településen átadta a hatalmi jelképet Szapolyai János követeinek. A Tassi Helytörténeti Egyesület ennek a jelentős történelmi eseménynek állított emléket.

A helytörténeti egyesület kezdeményezését a helyi önkormányzat is felkarolta, mivel a képviselő-testület tagjai is fontosnak tartották, hogy emléket állítsanak a történelmi események, amely óriási jelentőséggel bírt a magyarság számára. Hiszen a magyar történelem legfontosabb ereklyéje hazai földön maradt.

– Az emlékmű állítás ügyét országos jelentőségűnek véltük, ennek megfelelően kértük a Szent Korona Tanács tagjaink támogatását. Közülük mindössze négyen válaszoltak, melyekben erkölcsi támogatásukról biztosítottak bennünket, anyagi segítséget viszont nem kaptunk. Az emlékmű, köszönhetően az egyesület, az önkormányzat és a civilek összefogásnak, elkészült – hangsúlyozta beszédében Németh Gábor polgármester, a Tassi Helytörténeti Egyesület tagja.

Az emlékmű talapzata tardosi mészkőből készült, a posztamensen álló koronát dr. Fehér András professzor készítette el Szanyi Imre segítségével. Az emlékmű koronája négyszeres nagyítású, ami azt jelenti, hogy mérete minden dimenzióban arányos az eredetivel. A park területét az önkormányzat vásárolta meg, kibővítve így a Millenniumi Parkot. A pihenőpadok dr. Horváth Attila és Katus Kristóf keze munkáját dicsérik. A térvilágítás, az építkezés az egyesült, az önkormányzat és a támogatók segítségével valósult meg.

– Az emlékmű állítást komoly kutatómunka előzte meg. Az eseményt a szultáni levéltárban fennmaradt írásos dokumentumok, hazai források is megerősítették. A munkában dr. Hóvári János turkológus, török kori szakértő, valamint Takaró Mihály irodalomtörténész is segítségünkre volt. Az feltárt adatok hitelességét Pálffy Géza történész publikációja is megerősítette – tette hozzá Németh Gábor.

Az avatóünnepséget nívós műsor színesítette, az emlékművet Dobos Bence református lelkész, Kapás Mihály plébános áldotta meg és szentelte fel, Németh Gábor polgármester, Gubacsi István, a Tassi Helytörténeti Egyesület elnöke, dr. Fehér András professzor és Szanyi Imre leplezte le.

Egy évtizede kutatja a település múltját

A település múltjának feltárásával, tárgyi és szellemi hagyományainak összegyűjtésével az egyesület megalakulása előtti években néhány lelkes ember foglalkozott. Az érdemi munka már a rendszerváltás utáni években megkezdődött. A település iránt elkötelezett baráti társaság tagjai 2009. májusában döntötték el, hogy egyesületi formában folytatják tovább tevékenységüket, munkálkodnak azon, hogy szűkebb pátriájuk, otthonuk, Tass község tizenegy évszázados múltját feltárják, minél szélesebb körben megismertessék. Az egyesület ez idáig hét helytörténeti kiadvánnyal büszkélkedhet, emellett nagy szerepet vállal a falu szépítésében is,

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában